Ütős tábor

2019.07.21. 08:00

A sport szeretetére nevelték a gyerekeket Halason

Idén másodszor tartotta meg a Halasi Box Club az Ütős tábort a sportolni vágyó fiataloknak. A gyerekek a Szent Imre utcai edzőteremben tartott bokszleckék mellett egyéb érdekes programokon is részt vettek az öt nap alatt.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A tizenkét fős gyerektársaságból többen voltak, akik a tábor edzésein próbálták ki először az ütős sportág mozdulatait. A szervezők azonban fontosnak tartották, hogy a fiatalok más sportokkal is megismerkedhessenek.

– Meglátogattuk a birkózókat, Csapi Antal tartott edzést nekünk, kedden a halasi lovardában vezettek körbe minket, ahol mindenki nyeregbe ülhetett. Így a gyerekek ízelítőt kaphattak más mozgásformákból is, hisz a cél elsősorban a sport – és nem kizárólag a boksz – megszerettetése a fiatalokkal – hangsúlyozta Varsányi Vera, a Halasi Box Club elnöke.

A sport mellett helyet kapott a szórakozás, a játék öröme is a tábor ideje alatt

– Szerettük volna, ha a gyerekek jól érzik magukat, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az edzések közé más, színes programokat is szervezzünk. Kézműves-foglalkozást tartottunk nekik, egy másik nap hűtőmágneseket készíthettek, illetve voltunk a kunfehértói és a halasi strandon is. A tavalyi évhez hasonlóan – csak akkor Sóstón –, idén is volt faültetés. Egy platánt ültettünk el Kunfehértón. Fontosnak tartom, hogy a környezettudatosságra is felhívjuk a gyerekek figyelmét. Emellett most is elrejtettünk a fa tövében egy üvegcsét, benne a táborozók neveivel, hátha évek, évtizedek múlva, aki megtalálja, kedves emlékeket ébreszt majd benne – mondta Varsányi Vera.

A halasi tűzoltóállomásra is ellátogattak
Fotó: Mester-Horváth Nikolett

A hét zárásaként a gyerekek ellátogattak a halasi tűzoltóállomásra, ahol megnézhették a tűzoltóautó felszereléseit, megkérdezhették a bevetések részleteiről a szakembereket és legnagyobb örömükre beülhettek a tűzoltójárműbe is. Péntek délután pedig az arra motivált és megfelelő felszereléssel (többek között kesztyűvel és fogvédővel) rendelkező táborozók egy házi bokszmérkőzés keretein belül mérhették össze erejüket és tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában