kézilabda

2019.05.18. 08:42

Nyolc másodpercen múlt a KNKSE-diadal

A végletekig kiélezett csatát hozott a Kecskeméti NKSE Kispest elleni, idegenbeli mérkőzése a női kézilabda NB I/B zárófordulójában. Hogy aztán mire lesz elég a végig szoros, harcos mérkőzésen begyűjtött egy pont, az a csak a forduló többi mérkőzésének a lejátszása után derül ki.

Vincze Miklós

Az első etapban rendkívül szellősen védekeztek a csapatok, a támadójátékra azonban – ebből is kifolyólag – egyik oldalon sem lehetett panasz, mindkét fél remekül használta ki a helyzeteit, végül harminc percnyi játék után egygólos kecskeméti vezetésnél vonulhattak öltözőbe a csapatok, 18–19.

A második játékrész hasonló mederben zajlott, mint az előző. Hatékonyan támadtak a hazaiak és a vendégek is, de a védekezésbe rendre hiba csúszott mindkét oldalon. Végül aztán kis híja volt, hogy Varga József lányainak nem sikerült mind a két pontot elvinnie, ám a legutolsó támadásából, nyolc másodperccel a lefújás előtt egyenlített a Kispest, így aztán 36–36 lett a vége, azaz pontosztozkodással zárult a találkozó.

Ez a döntetlen azt jelenti, hogy a kecskeméti lányok izgulhatnak, a vasárnapi Orosháza-Vasas és Balmazújváros-Nyíradony mérkőzés eredményének a függvényében még akár a második vagy a harmadik helyen is végezhetnek.

– A szellős védekezésnek és a jó helyzetkihasználásnak köszönhető ez a sokgólos mérkőzés – nyilatkozta Varga József, a Kecskeméti NKSE vezetőedzője. – Sajnos nem sikerült kivédekeznünk az utolsó támadást, így döntetlennel zártunk, de úgy gondolom, hogy a lányok így is erőn felül teljesítettek az egész tavasz folyamán.

Kispest NKK Endo + Service–KNKSE 36–36 (18–19)

Kecskeméti gólszerzők: Karacs 6, Hárs 3, Kaiser 10, Orell 10, Tóth 2, Pénzes 4, Kocsis 1.

Kiállítások: 6 perc ill., 4 perc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában