labdarúgás

2018.03.15. 21:47

Első éles bevetésére készül Kalocsa új edzője

A tavaszi szezont a megyei I. osztályú Kalocsai FC új edzőjével, - régi játékosával -, Kohány Balázzsal kezdi vasárnap. A kalocsaiak mögött kemény és eseménydús felkészülés áll, a fiatal tréner pedig bízik csapatában és abban, hogy győzelemmel mutatkozhat be a közönségnek, mint edző.

Mike Szilvia

Fotó: Mike Szilvia

Kohány Balázs edző, Kalocsai FC: – A felkészülési időszakban kemény munkát végeztünk. Mivel az őszi felvonás előtt kimaradt az alapozás, ezért most kétszer olyan erős fizikai állapoterősítést végeztünk, a fiúk kérésére. Edzőmeccsek sokasága áll mögöttünk. Örülök, mert erőnlétben toppon vagyunk, ezt mutatja az is, hogy múlthéten a jánoshalmi bajnoki nyitány helyett, edzőmeccsen a Dunaföldvár ellen a második félidőben felőröltük az ellenfelet, és 2-1-es fordítás mellett azt a találkozót is megnyertük. Ugyanerre készülünk vasárnap, 15 órakor a Kiskőrös ellen. Bár a játékunk itt-ott akadozik, de minden esélyünk megvan, hogy itthon tartsuk a pontokat! Természetesen a győzelemért lépünk pályára!

Kalocsai FC – Kiskőrösi LC március 18., 15 óra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában