röplabda

2018.01.12. 10:45

Kökény Petra a klubjában is szárnyal

179 centiméter magas, még csak a múlt év decemberében töltötte be a tizenhetet, ennek ellenére diákolimpia-döntőre készül, másodosztályú felnőttcsapatával vezeti a tabellát, kinevezték a válogatott csapatkapitányának. Ez Kökény Petra, a HÉP-Röpke SE kiválósága, aki mellesleg mindegyik csapatának a húzóembere.

Vincze Miklós

Kökény Petra

Fotó: Réti Attila

Petra 2008-ban kezdett el edzésre járni, előtte a nővére tanítgatta neki otthon a röplabda alapelemeit, ő szerettette meg vele a sportágat. (A két évvel idősebb Kökény Nóra ma az ELTE-re jár, és az egyetem csapatában játszik.) Mindegyik edzőjére jó szívvel emlékszik vissza, a teljesség igénye nélkül név szerint is megemlítette Juhász Zoltánt, a nevelőedzőjét, majd Szappanos Tibort és Szappanos Mátét, de a válogatottnál is remek szakemberekkel találkozott.

Petra jelen pillanatban nem kevesebb, mint négy fronton vitézkedik, ráadásul úgy, hogy mindegyik csapatának a húzóembere. Az idén is szerepel iskolája, a Katona József Gimnázium diákolimpiai csapatában, immáron harmadik ízben, előtte, általános iskolásként természetesen a Zrínyi csapatát erősítette.

– Éppen a hét elején, hétfőn jutottunk be a gimnázium csapatával a diákolimpia január végén sorra kerülő döntőjébe. A fővárosban került sor az elődöntőre, négy csapat részvételével, ahol a továbbjutásért vívott mérkőzésen a ­Veres Pálné gimnázium csapatával találkoztunk. Erős ellenfélnek ígérkezett, a meccs előtt 50 százalék esélyt adtunk magunknak a győzelemre. Végül sikerült 3:1 arányban diadalmaskodnunk, így készülhetünk a nyolccsapatos döntőre.

Kökény Petra
Fotós: Réti Attila

Petra emellett a női röplabda másodosztály Közép csoportjában jelenleg éllovas HÉP-Röpke játékosa is, tagja mind a junior-, mind a felnőttkeretnek. A felnőttcsapatban felszabadultan röpizhetnek a lányok, hiszen konkrét cél nincs eléjük kitűzve, de – lévén, hogy jelen pillanatban vezetik a tabellát – Petra mindenképpen azzal lenne elégedett, ha most már megnyernék a ligát. – Hogy aztán egy esetleges NB I.-es tagságért vívott osztályozón hogyan szerepelnénk, az már más kérdés – latolgatta az esélyeket. – Az tudható, hogy mind a Nyugati, mind a Keleti csoport éllovasa jelentősen erősített, Nyugatra még külföldieket is hoztak. Teljesítési kényszer nem nyomja a vállunkat, de csodás érzés, hogy az újjászervezett csapattal a tabella élén állunk, és ha osztályozóra kerül sor, mindent el fogunk követni, hogy följebb léphessünk. De ha esetleg nem jön össze, akkor sem dől össze a világ.

Az első osztályba egyébként egy tervezett létszámbővítés miatt a három csoportelső közül kettő biztosan fölkerülhet, ugyanis a három másodosztályú csoportgyőztes és az NB I.-ben sereghajtóként végzett csapat harcol majd a három kiadó első osztályú helyért.

A válogatottba is szívesen jár, jó a hangulat a válogatott keretben, rendre élményekkel, tapasztalatokkal föltöltődve tér haza a nemzeti csapattól. December óta új szakvezető irányítja a juniorválogatottat, a francia nemzetiségű Jerome­ Dumas. Decemberben egy hetet edzőtáborban töltött, majd a két ünnep között részt vettek a MEVZA Kupán, ott jelölte ki csapat kapitányának a francia szakember, ami azt bizonyítja, hogy ő is ismeri és elismeri Petra tudását, tehetségét.

És hogy emellett hogy megy a tanulás? – Érzésem szerint megy a tanulás, félévkor is jó négy egész ötös átlagra számítok – tért át hétköznapjaira a Röpke ütője. – Persze sok időt elvesz a röplabda, hiszen majdnem mindennap van edzés, hétvégén pedig főleg, amikor idegenbe utazunk, egész napokat is elvesz a röplabda, de egyelőre bírom, csinálom, lekötnek a jelen és a közeljövő feladatai, a távolabbi jövővel még nem foglalkozom.

Kökény Petra pályájának eddigi sikerei:

2013. Békéscsaba – országos gyermekbajnokságot nyert a csapatával, a KESI-vel

2016. Veszprém – A diák­olimpiai országos ­döntőt megnyerte csapatával, a Katonával­

2017. Jászberény – Az ifjúsági Eb-selejtezőn a válogatott legeredményesebb játékosa lett

2017. Győr – Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a válogatott második legeredményesebb játékosa lett.

2017. Maribor – A MEVZA-kupán nevezte ki a válogatott csapatkapitányának a válogatott szövetségi edzője

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában