Természetem címmel Paphalmi Róbert fotóiból nyílt kiállítás Félegyházán – galériával

Paphalmi Róbert munkásságát nagyon sokan figyelik és követik. Valahányszor megjelenik csodálatos fotóival a közösségi oldalán, elmondhatjuk, hogy felrobbantja az internetet. Nem győzünk betelni azokkal a csodálatos képekkel és az azokhoz készült írásokkal, amelyeket elénk tár. A legutóbbi ilyen „robbantásakor” fogalmazódott meg bennünk, hogy nagyon szeretnénk, ha itt a művelődési központ falain belül is megmutatná a nagyközönségnek azokat a fotókat, amelyek oly kedvesek neki – mondta köszöntőjében Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akiknek segítségével sikerült a természetfotókhoz méltó környezetet varázsolni a kiállítótérbe. Az igazgató köszöntője után Zakar Anita, rádiós újságíró tolmácsolta az alkotó gondolatait. Ezekből idézünk most.

Minden a Tőserdőben kezdődött

Fekete István, Széchenyi Zsigmond, Konrad Lorenz, Gerald és Lee Durrell, Sir David Attenborough, Dr. Jane Goodall , Dian Fossey voltak a „mentoraim” és természetesen Édesapám, aki az első adandó alkalommal kézen fogott és bevezetett a mi kis hazai Őserdőnkbe titkok után kutatni, a lakiteleki Tőserdőbe.

Majd egyszer csak kaptam egy fényképezőgépet, egy Zenitet – a szovjet csodamasinát –, aminek segítségével kézzelfoghatóvá váltak az addig „csak” látott képek. A tőserdei nyaralónk lila akácai voltak az első műtermek, a beporzásukra érkező poszméhek pedig az első modelljeim. Ott tanultam meg a várakozás és a türelem nyújtotta lehetőségek kamatoztatását, mert a kezdeti ideges kattogtatást lassan felváltotta a pillanat megörökítésének varázsa és egyre jobb képek születtek.

A csodák birodalma

Azt szoktam mondani, hogy minden megélés kérdése, mindenkinek a saját megélése a valós. Ha például egy cinege rá száll a vállamra, az számomra bizony csoda, valaki pedig egy laza mozdulattal elhessegeti. Ha a kertemben kinő egy eddig sosem látott írisz, számomra az is csoda, valakinek pedig „csak” egy lila virág. Ha kimegyek a Természetbe az viszont a legnagyobb csoda, mert őszinte. Nincs erőltetett műmosoly, nincsenek kicsavart pózok, nincsenek közösségi oldalakra feltett hamiskás képek. Ott kint pontosan az történik, aminek történnie kell!

– A természetfotózásban „konzervnek” számítok. Nem megyek etetett – itatott helyekre, nem építek leskunyhókat, nem tépek le egyetlen fűszálat sem egy tisztább kép elkészítésének reményében, soha nem nyúlok bele a környezetbe, inkább ha tudom, akkor belekomponálom a belógó ágakat, fatuskókat, bokrokat a fotóimba, ezzel mozgalmasabbá téve őket.

Csoda vesz körül és én minden egyes kint töltött nap végén megköszönöm a Természetnek, hogy részese lehettem és minden egyes kint töltött nap végén hálát adok, hogy befogadott és megmutatja nekem csodáit, amiket masinámmal karöltve megörökíthetek és tovább adhatok mindazoknak, akik szeretik és vágynak a társaságára – fogalmazta meg Paphalmi Róbert.