Tárlat

2023.12.03. 12:45

Minden idők legszebb fazekas kiállítását láthatjuk Kecelen – galériával

A hétvégi keceli virágfesztiválon rendezték meg a XVIII. Keceli Országos Fazekas Kiállítást, mely színvonalában felülmúlja a korábbi tárlatokat – nyilatkozta a baon.hu-nak Kovács László kalocsai fazekasmester, főrendező. Aki ellátogatott a rendezvényre, csak megerősítheti ezt a véleményt.

Barta Zsolt

A legszebb alkotásaikat mutatták be az országból összesereglett fazekasok

Fotó: Barta Zsolt

Mint arról korábban beszámoltunk, a meghívást elfogadó mesterek szerte az országból örömmel csatlakoztak. Egyetlen kérése volt a rendezőknek: a legszebb alkotásaikat hozzák el, és mutassák be a keceli virágkiállításra látogatóknak. Mivel az előző három évben nem rendeztek ilyen tárlatot, így ez alatt az idő alatt nagyon sok olyan kerámia készült, amelyek közül a legszebbeket választották ki a fazekasok, amelyeket bemutattak. Amikor a látogató körbejárja a kiállítást, azonnal elfogja az érzés: ebből a szép tárlatból haza kellene vinni – a fotókon kívül – valami kézzelfoghatót is. Erre is lehetőség nyílt, hiszen a mesterek egyben kisebb-nagyobb kerámiákat is árultak a keceli művelődési ház csarnokában.

A kiállítás szakmai megnyitója szombat délután 15 órakor volt, a helyi népdalkórus néhány népdallal köszöntötték a látogatókat. Haszilló Ferenc polgármester meleg szavakkal méltatta a tizennyolcadik alkalommal megrendezett tárlatot. Imre Károly, a rendezvény fő védnöke, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájának nyugalmazott vezetője gratulált a kiállítóknak. Felolvasta a fazekasmesterek azon szakmai elismeréseit, amelyeket az elmúlt években kaptak. Mint mondta, ezek a díjak mindent elmondanak arról, hogy itt, Kecelen a szakma krémje mutatta be az alkotásait.

Vedelek Norbert megyei közgyűlési alelnök is méltatta a tárlatot. Mint mondta, Európában, így nálunk is nagyon fontos az identitás értékének a fenntartása. A fazekasok fontos szerepet játszanak ebben. Elismerő szavakkal illette Kovács László, a kiállítás fő szervezője is a rendezvényt, amely szavai szerint az összes eddigi közül a legszebb volt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!