Szent Anna-templom

2023.09.10. 17:20

Portugáliában faragták a jánoshalmi Szűzanya-szobrot – galériával

Új köztéri szoborral gazdagodott a város, a Szent Anna-templom mellett állították fel és áldotta meg Gyöngyösi Balázs plébános vasárnap délelőtt azt a Portugáliában készült, fehér márványból faragott Szűzanya-szobrot, amelyet két bajai lakos, Kalmár Katalin és Varga József ajánlott fel a jánoshalmiaknak.

Pozsgai Ákos

Megáldották a Szűzanya szobrot

Fotó: Pozsgai Ákos

A Jánoshalmáról elszármazott Varga József és Kalmár Katalin bajai lakosok azzal a kérelemmel fordultak idén februárban az önkormányzathoz és a helyi katolikus egyházközség képviselő-testületéhez, hogy a Szent Anna-templom mellett egy Szűzanya-szobrot szeretnének felállítani. Az új szobor szemből nézve, a templom bejáratától jobbra kapott helyet, vasárnap délelőtt, a szentmise után Gyöngyösi Balázs plébános áldotta meg, majd szentelte fel a szobrot, amelyet adományból állítottak fel.

– Mindannyian gondolhatjuk és tudjuk is, hogy egy ilyen gyönyörű carrarai márványból faragott szobornak hatalmas, pénzben kifejezhető értéke van. De nemcsak ezért értékes a most megáldott és felszentelt szobor. A mai világban inkább azt tapasztaljuk, hogy a közös kosárból nagyon sokan azt nézik, hogy mit lehet kivenni. Sajnos ritka az olyan alkalom, mint a mai, amikor vannak emberek, csoportok, akik azt is nézik, figyelemmel kísérik és szem előtt tartják, hogy mit lehet adni a magunkéból ebbe a közös kosárba. Ma egy ilyen szívet, lelket melengető adománnyal, emberi érzésekkel találkoztuk, amellett, hogy a város köztéri szoborparkja egy gyönyörű Szűzanya-szoborral gazdagodott. Katalin és József, akinek szülőhelyük Jánoshalma, azt gondolták, és úgy érezték, hogy ahol születtek, ahol családot, nyelvet, hitet kaptak, ahol barátságok köttettek és szerelmek szövődtek, annak a közösségnek, a szűkebb hazának adományoznak valamit. Ők ezt az adományt szívük egész szeretetével adták át Jánoshalma közösségének – fogalmazott a szobor ünnepélyes átadóján Czeller Zoltán polgármester, aki a város egész lakossága nevében mondott köszönetet az adományozóknak.

Az adományozók részéről Varga József szólt röviden a jelenlévőkhöz felidézve, hogy születése után ebben a városban keresztelték meg, itt volt elsőáldozó is és itt is bérmálkozott, elemi iskoláit is itt végezte. Egészen 24 éves koráig élt Jánoshalmán és elmondása szerint ma is ezer szállal kötődik a városhoz.

– Szüleimtől és ennek a városnak a dolgos népétől kaptam olyan erős útravalót, mely mindenkor és mindenhol meghatározta a későbbi életemet. A sors sokfelé elszólított, de sohasem felejtettem hálásnak lenni szülővárosomnak – fogalmazott Varga József. Elmondta, hogy 2008-ban jött a felismerés benne, amikor a templom körüli szoborparkban felállították a Krisztus-szobrot, hogy a templom másik, még üres oldalára is kívánkozik egy szobor. Azóta gyakran járt erre és foglalkoztatta a gondolat, majd Kalmár Katalinnal közösen határozták el, hogy adakozni fognak a városnak. Idén februárban keresték meg együtt a szoborállítás gondolatával az önkormányzatot és a helyi katolikus egyházközséget, hogy egy Szűzanya-szobrot szeretnének felállítani a templom mellett, amihez mindkét helyről megkapták a hozzájárulást.

– Sajnos Magyarországon nem találtunk tömör fehér márványból élő nagyságban faragásra vállalkozót, csak Portugáliában vállalták és faragták meg a Szűzanyát ábrázoló szobrot. Ez bizony sokáig tartott, a tengeri és a szárazföldi szállítás is körülményes volt, de sikerült – osztotta meg a szoborállítás részleteit Varga József, aki elmondta azt is, hogy a szobor 180 centiméter magas, a talapzattal együtt 10 mázsa, valamint a teljes alkotás a gránitkő lépcsővel együtt 290 centiméter magas.

– A Segítő Szűzanya formát választottuk, hisszük, hogy a felszentelt segítő Szűzanya gondoskodik, és testi, lelki megnyugvást is hoz majd a híveknek hitük gyakorlásakor – tette hozzá Varga József, aki adományozó-társával, Kalmár Katalinnal közösen leplezte le Jánoshalma új köztéri szobrát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában