Államalapítás

2023.08.20. 11:40

Szent István-napi ünnepet tartottak Ballószögön – galériával, videóval

Ballószögön, a sportcentrumban szombat kora este tartották meg a Szent István napi ünnepet, mely két szempontból is igazi kulturális kuriózum volt. Egyrészt nemzetközi táncművészeti találkozó részese lehetett a közönség, másrészt beszélgetést hallhattak dr. Adamik Tamással, az országosan elismert nyelvész professzorral, aki egykoron családjával az ötvenes évek közepétől egy ideig Ballószögön élt, és a kecskeméti Piarista gimnáziumba járt.

Sebestyén Hajnalka

Néptáncok színesítették a rendezvényt

Fotó: Bús Csaba

A Szent István napi műsorban köszöntőt mondott Somogyi Lajos polgármester. Ezt követően dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke ünnepi beszédében az államalapítás történelmi fontosságáról és az új kenyér szimbolikus jelentéséről szólt. Kiemelte: őrizni kell a magyar értékeket, melynek gyökerei Ballószög is megtalálhatók. A nagyközségben erős a közösségi élet, együtt van a hit, a kultúra és a magyar identitás. 

A műsor részeként Nagy Gabriella művelődési szakember beszélgetett dr. Adamik Tamás nyelvész professzorral, irodalomtörténésszel, aki egykoron Ballószögön élt gyermekként. Családjával 1955-ben költözött a településre, amikor harmadikos gimnazista volt a kecskeméti piaristáknál. Azonnal megfogta a költői táj, a szőlő, a gyümölcs, a gyönyörű természeti környezet. Ez meg is ihlette, itt kezdett el verseket írni. 

A Szent István napi ünnepi műsor másik fontos momentuma volt a nemzetközi néptánc találkozó, mely a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesülettel együttműködésben valósult meg. A műsorban fellépett a Gien Dudki Zenekar (Lengyelország), a Nowa Ruda Néptáncegyüttes (Lengyelország), a Šumadija Néptáncegyüttes (Szerbia), a Sárréti Csókavirág Néptáncegyüttes, a Ballószögi Kincsecskék és a Ballószögi Hagyományőrző Népdalkör.

Az új kenyeret megszentelte Adamek Norbert református lelkész, Szappanos Tibor katolikus lelkipásztor.

 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában