Kiállítás nyílt Haris László fotóművész alkotásaiból Kecskeméten – galériával

A kiállításon maga a művész is megszólalt. Beavatta a közönséget a képek készítésének rejtelmeibe. Mint mondta, az eredeti képek készítése óta eltelt több mint 40 év és azóta egy egészen új – a digitális technika köszöntött rá a fotográfiára. Hangsúlyozta: úgy éreztem, hogy szükség volt a szerintem is fontos napnak a digitális változatát megvalósítani. 

A tárlatot Orosz István grafikusművész az alábbi beszédével nyitotta meg: 

Majdnem ötven éve egy akkor harminckét éves fiatalember felment Mózer István grafikus barátjának X. kerületi, Kőbányai út 59./d szám alatt található első emeleti, Mázsa térre néző lakásába és egy egész napon át az ablakból fényképezte a „semmi különöst”. Ebből a képhalmazból majd később egy műalkotás lett a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán, de hogy megértsük a miérteket, haladjunk lépésben. 

Haris László nem sokkal a képkészítés előtt vásárolt egy Yashica Electro 35 típusú kamerát, ami abból a szempontból volt fontos, hogy ennek a kisfilmes fényképezőgépnek 45 mm-es, enyhén nagylátószögű objektíve van, ami megfelelőnek bizonyult a tér látványának befogására, valamint ez volt ez első olyan elektronikusan vezérelt fényképezőgép, amely automatikusan állította az expozíciós időt egy előre beprogramozott beállítási módban.  

1975. június 5-én, csütörtökön, amikor nyolcévi kényszerleállás után újra megnyílt a Szuezi-csatorna, illetve Nagy-Britanniában a népszavazáson résztvevők 67 %-a szavazott az Európai Unióban való bennmaradásról, hazánkban a legizgalmasabb hír arról szólt, hogy Fock Jenő beszédet mondott Tatabányán, ahol kifejtette, hogy a magyar külpolitikát a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szoros együttműködésben alakítják ki. Szóval semmi különös nem történt és Haris László sem tudta, hogy a barátai segítségével elkészíteni kívánt fotósorozata meghatározó táblakép lesz a magyar fotóművészeti, képzőművészeti gondolkodásmódban. 

Az éjféltől éjfélig tartó hárompercenkénti expozíció összesen 480 felvételt eredményezett, melyet később 6x9 centiméteres papírra nagyítva huszonnégy sorban, 20 oszlopban ragasztott fel egy fatáblára. A szekvencia létrehozásához nagy technikai fegyelemre volt szükség, hiszen a sorozat elkészítése közben huszonnégyszer kellett cserélni a filmet. A képek bal alsó sarkában lévő oszlopot Haris belekomponálta a képbe, mint egy olyan fix elemet, mely támpontot adott a fényképezőgép ismételt állványra való helyezése közben, hogy a képkivágás mindig ugyanoda térjen vissza. 

Az elkészült képmátrix egy szinte tartalmilag üres mezőt hozott létre, mivel a dokumentum jellegű felvételek nem adhatják vissza a téren történő eseményeket, azoknak csupán a technikai rögzítése történt meg. Éppen ezért a képen szereplő apró részletek különösen nagy jelentőséggel bírnak: párok, csoportok, gépjárművek bukkannak fel a semmiből, s felfigyelhetünk egy különös alakra is, aki jó fél órán keresztül áll a téren. A felvételt rögzítők meglepődve nyugtázták, hogy ez a középkorú férfi végig az ablakban lévő fényképezőgépet figyeli. 

Haris László később elkészítette ennek a képmátrixnak a reprodukcióját, szándékosan életlen képet hozva létre, mely jobban megmutatja az adott nap vizuális lenyomatát foltszerű hatásával. Ennek a „remake” képnek a megalkotása után 2022-ben két új sorozat is készült Remake, Árnyak és Pixelek címen, melyeknek az alapját a 48 évvel ezelőtti képmátrixban található felvételek képezték. 

Haris László ebben a három részből álló műtárgyegyüttesben dolgozza fel annak a bizonyos június 5-i napnak az „eseményeit”, de már nem (ál)dokumentációs jelleggel, hanem szándékoltan szubjektív válogatásként. Az eredeti negatívokat digitalizálva a képernyőn kereste meg azokat a motívumokat és részleteket, melyek talán észre sem vehetőek az eredeti felvételen, a kiemeléssel a részletek értelme is megváltozik. A két „eredeti” képtábla remake-je mellett két irányba halad az új sorozat: az egyikben a képeken szereplő személyek, tereptárgyak felnagyítása történik. Ez a fotográfusi attitűd már ismert az 1966-ban készült Blow-Up című filmből, ugyanakkor Haris László nem ad nyomozásra okot adó impulzust, hanem pont azt a „semmi különöst” ismeri fel és mutatja meg újra, mint 48 évvel ezelőtt. A remake másik szála a képeken lévő személyek olyan arányú felnagyítására tesz kísérletet, mellyel a képen látható személyek pixelekre esnek szét, majd a képtávolságokkal való játék eredményeként a megfelelően távoli nézőpontból megválasztott nézet újra összehozza a pixeleket eredeti tartalmuk szerint. 

A kiállítás megtekinthető a Kápolna Galériában 2023. július 14-ig, munkanapokon 13 - 17 óráig, a 

Múzeumok Éjszakáján, június 24-én 13 és 23 között, valamint június 25-én, vasárnap 13-tól 17 óráig.