A Szent Iván-éj különös, sok évszázados közös emlék

Szombaton, a Múzeumok Éjszakáján az ország településein tüzeket gyújtanak, amelyek egyben a Szent Iván-napi éjszaka jelképe is egyben. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. Ekkor kezdődik a csillagászati nyár is. Minderről dr. Filus Erika, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója tart majd egy rövid előadást szombat este a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumban, az éjféli tűzgyújtás előtt.

Az igazgatónőt kérdeztük arról, mi az ünnep jelentősége? Mint mondta, bár június 24-re esik Szent Iván napja, az emberiség egyfajta közös ünnepként tartja számon. Hogy miért? Európa-szerte a nyári napforduló ünnepe, ami ugyan június 21-re esik, a keresztény kultúrkörben Keresztelő Szent Jánosra emlékeznek június 24-én. Korábban a csillagászati nyár valóban 24-re esett, de a naptárreformoknak köszönhetően elvált egymástól a két dátum. A június hónap régies neve Szent Iván hava volt. 

Érdekes, hogy a középkori Angliában a nagy mesélő, Shakespeare fantáziáját is megmozgatta ez a nap. Megírta a Szent Iván-éji álom című darabját. Ezt fordította le Arany János költőnk 1863-ban. Talán a leggyakrabban játszott színdarabok egyike idehaza. Felix Mendelssohn pedig egy csodálatos zeneművet írt a történet alapján. Ezt mindenki ismeri, mivel a Nászinduló részt mindenki hallhatta, aki részt vett legalább egy esküvőn életében.

De térjünk vissza a napfordulóra, amelyet már az ókorban is megünnepelték, például Egyiptomban. A keresztény kultúrkörben az 5. században vált általánossá a napforduló ünneplése. Fontos megemlíteni a tűzgyújtás jelentőségét. A tűz a megtisztulást és az újjászületést jelképezte az évszázadok során. A tűznek általánosságban gonoszűző szerepe van, általában a jeles napokon és az emberélet fordulóihoz kapcsolódva gyújtottak tüzet nyilvános helyeken, például utcán, köztéren, abból a célból, hogy köré gyűlve mágikus cselekedeteket, varázslást hajtsanak végre. Európa-szerte hatalmas máglyákat, örömtüzeket gyújtottak, ezeket körbetáncolták, körülötte párosító énekeket énekeltek. Zsúpszalmából vagy gallyakból rakták, illatos növényeket füstöltek rajta, orgona, ökörfark-kóró, bodza, üröm, ezeket később gyógyításra használták.

Ez egy olyan rituális cselekedet volt, amelynek következtében, ha sikerült az ugrás, akkor egész évben egészségesek maradtak. Ha egy legény és egy leány együtt ugrott, akkor hamarosan összeházasodtak. A dombvidékeken élők tűzkereket gurítottak a nap tiszteletére.

Mik is voltak ezen a napon a mágikus cselekedetek? Az emberek égő faágakkal megkerülték a szántóföldet, hogy jó legyen a termés. A kutak és a források vize körül füstöt támasztottak, így űzték el a kígyókat, sárkányokat. A veteményesben égő üszkökkel megakadályozták, hogy a hernyók megegyék a termést. Vadvirágból koszorút fontak, amit a házra akasztottak tűzvész ellen. A tűzbe gyümölcsöt dobtak, ami ezután mágikus tárgynak számított, és hasfájás, fogfájás ellenszere volt, a gyerekeknek adták, hogy egész évben egészségesek maradjanak. Sokfelé még a sírokra is tettek egy-egy füstölt almát.

Szent Iván estéjén a falu fiataljai körbeülték a tüzet, párosító dalokat énekeltek, és összeénekelték a legényeket és a leányokat. Hosszú, lassú énekeket énekeltek, innen ered a mondás: Hosszú, mint a Szent Iván-i ének – vázolta Szent Iván éjszakájának különös történetét dr. Filus Erika múzeumigazgató.