Tárlat

2022.09.16. 19:06

Gál István képeiből nyílt kiállítás Bácsborsódon

Gál István képeiből rendeztek kiállítást a művelődési házban. A munkák között olajfestmények, pasztellkrétával készült képek és intarziák, valamint linómetszetek is helyet kaptak. A tárlat szeptember 23-ig tekinthető meg a közösségi színtér tükrös termében.

Márton Anna

Forrás: shutterstock.com/illusztráció

Az ünnepélyes megnyitón az alkotót egyik tanítványa, Egyed Izsák Margit méltatta. Mint elmondta, amikor Gál István pár hónapja felvetette a kiállítás gondolatát, azonnal támogatást talált Czifra Klaudia személyében, aki sokat segített abban, hogy a közönség elé tárják az alkotásokat.

Gál István nyugalmazott rajz-földrajz szakos tanár 1933. november 1-én született Bácsborsódon. Az elemi iskola négy osztályát szülőfalujában, majd a polgári iskola és a tanítóképző négy-négy osztályát Baján végezte. A tanítóképző elvégzése után a gyakorlóévet Beremenden töltötte. Rajz iránti szeretete és érzéke már a tanítóképzőben megmutatkozott, s ez egész eddigi életét, s pedagógusi tevékenységét meghatározta.

– Nagyon jó, mi több, kiváló tanárai voltak. A tanítóképzőben ifj. Éber Sándor, akinek különösen a pasztellképei hatottak rá, a főiskolán pedig Bayer Erzsébet és Ruisz György irányításával fejlesztette tudását, s az önmaga által elképzelt irányába haladt. Bármerre járt Gál István az országban vagy a határainkon kívül, a vázlatfüzet és a fényképezőgép mindig kéznél volt, hogy azután otthon, az élményeit valamilyen formában rögzítse. Képei változatosak. A városképen, a tájképen át a csendéletig minden megtalálható, s ugyanígy a technikák terén is jellemző rá a sokoldalúság: a városképi famozaikokon és olajképeken kívül a bársonyos pasztell tájképeken, csendéleteken keresztül az egyszínű linómetszetekig és tollrajzig sokféle technikát kipróbált, s alkalmaz – fogalmazott a megnyitóbeszédében Egyed Izsák Margit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!