Hatvan év festményeit mutatja be Kürti Lászlóné félegyházi tárlata

Kürti Lászlóné Ancika a legnagyobb mesehősök egyike. Parazsatevő táltos. Szárnyai, melyek átrepítették őt az elmúlt évtizedeken most és itt láthatóvá válnak. A művészet lett az ő parazsa, szárnyai pedig a festménye. Kibontja most szárnyait, teljességgel kitárja, megmutatja önmagát és erejét – fogalmazott megnyitójában Szabó Ildikó. 

– A népmesei hangulat, mellyel felvezettem mondanivalómat, nem pusztán ráhangoló gondolat, hanem összegzése is annak, amit Ancika festményei sugároznak. Sajátos szimbolizmus fedezhető fel ugyanis műveiben. Tájképeinek egyik csoportja vöröses-narancsos meleg színekben izzik, máshol a mélyzöldek, szomorú barnák dominálnak. A tájban egyetlen magányos női alak látható. Az ellenfény kiemeli a sziluettet, hangsúlyt kap a téma, a magányos ember. A magánmitológia, mint a kortárs művészet gyakran alkalmazott tematikája jelenik meg Kürti Lászlóné ezen műveiben. Alkotásaira összességében jellemző ez a szimbolista, mitologikus önkifejezés. 

A magányos ember, az egyedül lévő nő figurája természetesen önmaga. 

Hiszen ő az, aki szülei által korán kétkezi munkára ítéltetve, tanulástól eltiltva, velük mégis dacolva 16 évesen a Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjaként rálépett arra az ösvényre, amely a megélhetés, gyermeknevelés prózai világát keresztülszelte és az alkotóművészet varázslatos paradicsomi kertjébe vezette – magyarázta a művész-tanár.