Utasiné Kovács Tünde

2021.09.28. 19:56

A véletlen folytán fedezte fel tehetségét az orgoványi festőművész

Az orgoványi Utasiné Kovács Tünde barátnőjét kísérte el egy alkotóműhelybe, ahol végül felfedezte magában a festői tehetségét. Első önálló kiállítását nem régiben rendezték meg Kunszálláson.

Horváth Péter

Utasiné Kovács Tünde előszeretettel használja az akrilt, amivel főként absztrakt műveket fest

Fotó: Horváth Péter

A véletlen folytán fedezte fel magában a festői alkotás tehetségét az orgoványi Utasiné Kovács Tünde négy évvel ezelőtt. Egyik barátnőjét kísérte el Harsányi Zsuzsanna kecskeméti festőművész alkotóműhelyébe, ahol ő csak fotózni akart. De ha már ott volt, a művésznő neki is adott feladatot.

– Zsuzsa, akitől a továbbiakban tanultam, leültetett egy lappal, adott öt különböző színű pasztell krétát, hogy meglássa mi az, amit tudok. Soha nem fogtam a kezemben pasztell krétát és annak ellenére, hogy semmilyen tapasztalattal nem rendelkeztem, kiderült, hogy tudok rajzolni, amiről addig fogalmam sem volt. Ugyan mindig foglalkoztatott a rajzolás és a festészet, szerettem kiállításokra járni, de addig legfeljebb csak pálcikaembereket rajzoltam a gyermekeimmel, és még abban is ügyesebbnek számítottak nálam – idézte fel a kezdeteket Utasiné Kovács Tünde. Mint kiderült, nem is mindennapi rajztehetség szunnyadt a lelkében.

– Ott először tapasztaltam meg az alkotás mindent kizáró örömét. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a többiek körülöttem állnak és valaki megkérdezi, hogy mióta rajzolok. Meglepődtek, amikor azt válaszoltam, hogy ez az első alkalom. Hatalmas meglepetés volt ez nekem, nem gondoltam, hogy ennyire érzem a színeket – folytatta a felidézést az alkotó, hozzátéve, hogy akkor egy naplementét kellett megrajzolnia öt színnel.

Első fotorealisztikus portréja is meglepetést okozott az alkotóközösségben, hiszen ritka, hogy rögtön első próbálkozásra kifogástalan arckép szülessen.

Azóta számos képe született, melyeket nem fél megmutatni a közönségnek, mert vallja: a visszajelzésekből – legyenek bármilyenek is – mindig tanul. Eddig csak pozitív visszhangja volt alkotásainak. Orgoványon részt vett már csoportos kiállításon, ahol helyi alkotók között szerepeltek munkái és a kö­zelmúltban rendezték meg első önálló kiállítását Kunszálláson, a falunapon sok érdeklődő tekintette meg a szárnyait bontogató alkotó tehetségről és útkeresésről árulkodó munkáit.

Utasiné Kovács Tünde előszeretettel használja az akrilt, amivel főként absztrakt műveket fest
Fotó: Horváth Péter

Utasiné Kovács Tünde útkeresőnek vallja magát, aki még kutatja a saját stílusát, a felfedezés örömével próbál ki különböző anyagokat és technikákat, és tanulmányozza más alkotók munkáit. Változatos technikával alkot, kedveli a pasztellt és a művészgyantát, melyekkel tájképeit és valósághű portréit készíti és előszeretettel használja az akril festéket, amivel főként absztrakt műveket fest.

– Az alkotás során mindig a színeket keresem, azokat a részleteket, melyek az élet szépségéhez tartoznak. Mert a létezés szépségét és a világban rejlő derűt szeretném megmutatni. Nem lelkiállapotokat, hanem belső tájakat festek, a külvilág saját magamon átszűrt, hangulataimmal átitatott képei jelennek meg a vásznon. Igen ösztönös vagyok, azt, és úgy festem meg, ami engem megragad. Az önkifejezés vágya mellett azért ragadok ecsetet, mert a szépség közvetítésével szeretnék örömet okozni szűkebb és tágabb környezetemnek – mondta az alkotó, hozzátéve, hogy leginkább a bezártság hónapjaiban, ősztől tavaszig fest, a napsütéses évszakokban pedig kinyitja magát, inspirációt gyűjt műveihez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!