kultúra

2021.03.31. 18:56

A Civil Díj 2021 döntősei közé választották a kecskeméti Mélymerülés utcalapot

Közel 130 izgalmas és inspiráló kezdeményezés pályázott, ebből a zsűri 27 döntőst választott ki, amelyek között jelen van a tavaly alapított kecskeméti Mélymerülés utcalap.

Bajáki Zsanett

Fotó: Bús Csaba

A Mélymerülés című utcalapot az ötletgazdák 2020. januárjában hozták létre jótékony célok érdekében. A céljuk az volt, hogy saját szellemi erejük összerakásával egy színvonalas művészeti utcalapot készítsenek, amelyet évente négy alkalommal, nyomtatott formában juttatnak majd el olvasóik kézbe.

A múlt évi négy lapszám mindegyike ingyenesen letölthető és valamennyi kiadványhoz konkrét segítségnyújtó akció is társult. A lap eladásából, valamint kortárs helyi alkotók műveinek elárverezéséből rendre egy jó ügy mellé álltak a szerkesztők.

A lap hiánypótló karitatív és egyben kulturális tevékenységére mások is felfigyeltek, hiszen a zsűri beválasztotta a Mélymerülés magazint a Civil Díj 2021 döntősei közé. Közel 130 izgalmas és inspiráló kezdeményezés pályázott, ebből a zsűri 27 döntőst választott ki. A kecskeméti kiadvány a Legígéretesebb új szervezet kategória egyik döntőse az Alteregom Egyesület és a Szabados Boys Alapítvány társaságában. A díjátadóra június 2-án kerül sor a tervek szerint és a járványhelyzet függvényében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!