Kecskemét

2020.08.12. 14:54

Sikeres volt a Meseudvar az ifjúsági otthonban

Bezárult a Meseudvar kapuja. A gyerekek az elmúlt hetekben négy mesét láthattak a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon udvarán. A 10. Mese­udvar kellemes kikapcsolódás volt a kicsiknek és szüleiknek, nagyszüleiknek egyaránt.

Sebestyén Hajnalka

A közönség színvonalas produkciókat láthatott és nagyon jól érezte magát minden alkalommal

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

Örömmel tapasztaltuk a vírushelyzet ellenére is, hogy nagy volt az érdeklődés a Meseudvar programunk iránt – mondta Csizmadia Ilona főszervező. – Az egészségügyi előírásokat maximálisan betartottuk, a zsúfoltság elkerülése érdekében a létszámot maximalizáltuk, a játékokat és kézműveseszközöket folyamatosan fertőtlenítettük, illetve érkezéskor is mindenkinek a kezét fertőtlenítettük. A mesebeli uzsonnákat előrecsomagoltuk, így nem kellett kézzel adagolni. A szülők pozitívan és együttműködően fogadták az óvintézkedéseket, maximális bizalmat szavaztak nekünk, amit ezúton is köszönünk. Sokan visszatérően több meseelőadást is megtekintettek szerdánként – tette hozzá.

A Meseudvarban a négy szerdán a Csörömpölők Együttes, a Lóca Együttes, a Bahorka Társulat, valamint a Chorhidea Kamarazenekar és a Kecskemét Táncegyüttes szórakoztatta a közönséget. A mesekoncert után minden alkalommal kézműves-foglalkozás, a Szivárvány játéktár játékai várták a vendégeket. A végén ajándékkönyveket is kisorsoltak.

Az időjárás szinte végig kegyes volt, az első három előadásnak a mediterrán hangulatú udvar adott helyet, csak az utolsó alkalommal kellett az eső miatt az épületben megtartani az Égig érő paszuly című előadást. Azt követően a kézműveskedést már meg lehetett tartani az udvaron, a fedett szín alatt.

– A közönséget elsősorban kecskeméti családok alkották, idén úgy tapasztaltam, kevesebben érkeztek távolabbi városokból – jegyezte meg Csizmadia Ilona, aki ezekben a hetekben már az őszi gyermek- és ifjúsági programokat is szervezi.

A közönség színvonalas produkciókat láthatott és nagyon jól érezte magát minden alkalommal
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Senki sem tudhatja, mit hoznak a következő hetek, lehet-e tartani kiscsoportos rendezvényeket, előadásokat. Az állandó programjainkat szeretnénk megtartani, így felkészülünk. Ha mégsem, akkor későbbi időpontokban tartjuk majd meg. A szülőknek jó hír, hogy várhatóan október közepén indul a Szülők Iskolája, ahol elsőként Tari Annamária pszichológus új könyvét mutatja be Online illúziók, off­line valóság címmel, melyben a digitális oktatás tapasztalataira is kitér – jegyezte meg Csizmadia Ilona.

Az ifjúsági otthonban ezen a héten zárul a nyári tábor-sorozat. Ezen a héten nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is táboroznak, utóbbiak a kézműves­tudásukat gyarapítják esténként a szakmai programon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!