A természet szépségét szeretné megmutatni a kécskei fotográfus

Varga Sándor 2000 táján próbálkozott először a filmezéssel, de az abbamaradt, majd 2016-ban ismét fellobbant benne az alkotóvágy, akkor már a fotózás iránt. Hároméves kora óta járja az erdőket, a Gemenc vidékéről származik, és szinte egy nap sem telt el anélkül, hogy kimenjen az erdőbe. Mindig nagyon változatos növény- és állatvilág vette körül, amit szeretett volna megörökíteni. A gemenci erdőnek köszönhető, hogy Varga Sándor elkezdett fotózni.

– Annyi mindent láttam ott a természetből, hogy számos elképzelés született meg bennem. Ekkor jött a késztetés, hogy én is megörökítsem a látottakat, és ezt magas színvonalon tegyem. Talán mondhatom azt, hogy a folyamatos közelsége miatt bennem élt a természet és kialakult a szemem ahhoz, hogy a szépségeit kimerevítsem az időben. A döntés után egy kedves bajai fotós oktató barátom, Molnár Attila tanította meg a fotózás alapjait, szigorúan a gyakorlatban. Nem ültem be tanfolyamra és nem az interneten ismerkedtem a fényképezéssel, hanem a gemenci erdőben – mesélte a kezdetekről.

Mint elmondta, számos helyen fotózott már, például a gemenci erdőben, Fajsztól egészen Karapancsáig.

– Nagyon szeretem és gyerekkorom óta ismerős Sükösd és Érsekcsanád környéke is. Persze a Dunántúl egyéb részein is remek témák akadnak. Erdélyben, a testvértelepülésünk, Gyimesfelsőlok gyönyörű környékén is fotóztam, ott medvét sikerült lencsevégre kapnom, amire nagyon büszke vagyok. Minden nyáron kimegyünk oda. Tiszakécske környékén az élő és a Holt-Tisza is remek témákat nyújt – mondta.

Varga Sándor néhány éve költözött el a gemenci vidékről, de azóta is rendszeresen visszajár gyermekkora helyszínére.

– Szinte minden héten elutazom a gemenci területre fotózni. Muszáj, belső késztetésem, hiszen onnan származom, Tiszakécskére csak hat éve költöztem a párom miatt. Hiányzik az erdő, ezért rendszeresen vissza kell térnem a gemenci tájra – mesélte.

A fotós elmondta, hogy hajnalban és estefelé a legjobb fotózni, akkor puhák a fények. Legtöbbször lesből fotóz, ekkor felállítja a lessátrat és várja a megfelelő pillanatot.

– Ötféle álcaruhát használok, attól függően, hogy milyen területen fényképezem. Különböző környezethez más-más ruhát öltök, van a tarlóhoz, az érett búzához, a zöld és barna levelekhez, és van egy téli tájba olvadó fehér ruhám is. De nemcsak lesen várakozom, hanem cserkészem is, óvatosan keresem az állatokat és a témákat. Nagyon szeretem, mert több témát megtalálok, mint a lesen, de utóbbin jobb képek készülhetnek – ismertette a munkamódszerét.

– Igen időigényes hobbi ez, messze vannak Tiszakécskétől a célpontjaim. De ha itthon vagyok, akkor a környékbe is kimegyek egy-két órára, hiszen mindig kell a természet közelsége. Tűzoltóként dolgozom és a szakmámból eredően szükségem is van a kikapcsolódásra, amit megad nekem a természet. A városban rohanás van, az erdőben csend és nyugalom – tette hozzá.

Kérdésünkre, melyek a kedvenc fotótémái, elmondta, hogy minden, ami a természettel kapcsolatos. Nagyon szereti a szarvasokat, a vaddisznókat fényképezni, de a rovarokat és a vizeket is.

A Tiszakécskén élő természetfotós alkotásait több alkalommal is láthatta már a közönség, többek között Fajszon és Tiszakécskén is. Mint elmondta, a Gemenctől Gyulán és Nógrádon át Erdélyig készült csaknem hetven fotóját felajánlotta a helyi oktatási intézményeknek, így szeptembertől a tiszakécskei óvodák és iskolák falait díszítik majd az alkotások. Tavaly indult a Vadászati Kulturális Egyesület pályázatán is, ahol beválogatták az egyik képét a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum kiállítási anyagába.