Ba Éva több mint két évtizede súg a kecskeméti teátrumban

Ba Éva érettségi után a kaposvári színházban kezdte pályafutását kellékes-bútorosként. Majd a Budapesti Gyermekszínházban dolgozott szintén kellékesként két évig, mígnem a súgónő szülési szabadságra ment. Beültették a helyére, és rögvest fény derült ösztönös tehetségére. Egy év után a Radnóti Irodalmi Színpadhoz szerződött, onnan pedig a Vígszínházba, ahol 16 évet töltött. Végül tíz év távkapcsolat után eldöntötték férjével, Sirkó László színművésszel, hogy Kecskeméten egyesítik családjukat, a hírös város lesz az otthonuk. Azóta, immár 22 éve tevékenykedik a kecskeméti Katona József Színház súgójaként.

Szabásmintapéldány

Elmondta: a közvélekedéssel ellentétben a súgó munkája korántsem a premier napján kezdődik. Már a próbafolyamatnak kulcsfontosságú szereplője.

– A munkánk oroszlánrésze nem az előadáson zajlik, hanem a próbaidőszakban, mely jó esetben hat hét, de gyakran kevesebb. Az olvasópróbán szembesül minden érintett munkatárs a feladatával. Majd elkezdődnek a rendelkező próbák, mikor a rendező vázlatosan felállítja a darabot. Ekkor a színész még nem tudja a szöveget, hanem a példányával jön-megy, abból olvassa. Mikor minden jelenet le van rendelkezve, elkezdődnek az emlékpróbák, mikor már nem foghatják a szövegkönyvet. Akkor jövök én a képbe. Gyakorlatilag előolvasom a darabot, a színészek pedig mondják utánam – fejtette ki, majd elővette a soron következő, szilveszteri bemutató, az Illatszertár szövegkönyvét. A nyomtatott sorok felett, alatt, mellett kézzel írott kiegészítések, változtatások sorjáztak a lapokon.

– Az én példányom általában úgy néz ki, mint egy szabásminta. Ha a próbákon a rendezőnek vagy a színészeknek eszükbe jut egy-egy változtatás, plusz poén, azt nekem villámgyorsan be kell írnom, hiszen a színésznél már nincs példány. Később egyeztetjük, hogy egyforma legyen a szövegkönyvünk – magyarázta.

Falak mögött, asztal alatt

A súgó számára a legideálisabb és legbiztonságosabb megoldás, ha egy produkciónál van lehetőség súgólyuk kiépítésére a színpadon, mely a nézők számára szinte láthatatlan. Egy hangszigetelt dobozka, melyből a súgó mindent lát, és közel van a színészekhez, jól hallható számukra. Ha erre nincs lehetőség, ami gyakran előfordul, akkor a második legoptimálisabb megoldásként a színpad szélén, a takarásban kap helyet, onnan kíséri figyelemmel az előadást.

– Ha a díszlet hagy szabad járásokat oldalt, akkor onnan súgok. Azonban például a Liliomfi esetében, mely most van műsoron a kamaraszínházban, be van építve az összes járás. Így abban a produkcióban a díszlet mögött, hátul jövök-megyek gumitalpú cipőben, hangtalanul, és ahol éppen a jelenet játszódik, én ott állok a fal mögött, onnan segítek, ha szükséges. Közben persze figyelek, nehogy belógjak egy ablaknyílásba, vagy meglássanak a nézők egy nyíló ajtóban – fejtette ki, majd elárulta, jóval extrémebb helyzetbe is kényszerült már munkája során.

– Egy egervári, nyári vendégszereplés alkalmával egy kastély udvarán léptünk fel. Ha jól emlékszem, Shakespeare A windsdori víg nők komédiájával. A színpad közepén egy nagy asztal állt, végig azalatt kucorogtam az előadás során, onnan súgtam – idézte fel mosolyogva.

A beépített néző

Nézetei szerint vitathatatlanul a legkevésbé praktikus megoldás, mikor a nézőtérről kell súgnia. Tapasztalatai alapján ugyanis ebben az esetben a közelében helyet foglaló nézők nem az előadásra, sokkal inkább tevékenységére koncentrálnak.

– A Vígszínházban az Amadeust a nézőtér első sorából kellett súgnom. Mind a 96 oldalt megtanultam, mert nem akartam, hogy a nézők lássák, hogy zseblámpával világítva lapozgatok köztük. Más alkalommal a Ruszt József Stúdió Színházban súgtam A kopasz énekesnőt. Bodolay Géza rendezte, és kiültetett az első sor elé. Előttem volt a kottapult, rajta a példányom, mögöttem a nézőtér első sora. A közvetlenül mögöttem ülő nem az előadást nézte, hanem követte a szöveget a példányomban. Az előadás végén megkopogtatta a vállamat, és közölte, hogy Magyar Attila nem azt mondta, ami oda van írva. Természetesen ösztönből védtem a színészt. Rögtön rávágtam, hogy az a jó, amit ő mondott, és a szöveg van rosszul gépelve – mesélte nevetve.

Bizalmi állás

Nézetei szerint egy jó súgó legfőbb ismérvei a kiváló ritmusérzék, a tiszta beszéd, valamint a nagy mértékű empátia és türelem. Ugyanis egy súgó részben pszichológus is. Mindig tisztában kell lennie a színművészek lelkiállapotával, ismernie kell minden rezdülésüket.

– Ez egy nagyon bizalmi állás. A próbafolyamat során összekovácsolódunk. Mindenkinek tudom a gondját-baját, lelki és egészségi állapotát. Hiszen mindez nagyban tudja befolyásolni, hogy várhatóan mennyire igényli majd a segítségemet egy-egy előadás során. Résen vagyok, és rögtön látom az arcukon, ha segítség kell – fejtette ki, majd hozzátette: gyakran a kötelező próbákon kívül is folytatódik a munka és az egyeztetés a színész és a súgó között, mely még inkább elmélyíti a jó kapcsolatokat.

– Huszonéves voltam, mikor az egri várban adtuk elő a Vígszínházzal az Iphigénia Tauriszban című görög drámát. Ruttkai Éva volt a főszereplő. Megtanultam az egész darabot. Nem volt hosszú, kicsit több mint hatvan oldal. Minden reggel hat órakor az egri uszodában kezdtük a napot. Úsztunk a medencében, és én közben végszavaztam neki. Ő volt az első, aki a legtökéletesebben tudta a szövegét – emlékezett vissza.

„Kapd a lábad”

Olykor persze az is előfordul, hogy a súgó félreolvassa a színész tekintetét, és akkor súg, mikor a színművésznek nem lenne rá szüksége.

– Az nagy baj. Ha olyankor szólalok meg, mikor a színész olyan bensőséges állapotban van, hogy nem lenne szabad semmivel megzavarni, az nagyon kizökkentő hatást tud gyakorolni. Szerencsére azonban ez ritkán fordul elő. Ismerem őket – mondta, majd hozzátette: szintén komoly fennakadást okozhat, ha suttogása valamilyen oknál fogva nem éri el célját. Ezzel kapcsolatban legkedvesebb emlékeként Keres Emil, a Radnóti Irodalmi Színpad egykori igazgatójának önálló szavalóestjét említette, mely során a színpad oldaláról próbált súgni.

– Az est két részből állt. Az első részben Arany János- , a másodikban Weöres Sándor- verseket szavalt Keres Emil. A jobb fülére azonban nehezen hallott, és én éppen azon az oldalon ültem. A második felvonásban egy Weöres-költemény úgy kezdődött, hogy „Kapd a lábad”. Bemondta a verscímet, és megállt. Láttam, hogy pislog felém. Azon nyomban nekikezdtem tornázni, emelgettem a lábam a takarásban. Meredten nézett rám, nem értette. Lassan elkezdett araszolni a színpad széle felé. Súgtam, de nem hallotta. Mikor már nagyon közel volt, felemeltem a példányomat, megvilágítottam a lámpával, és mutattam az ujjammal a sort. Mire hangosan kiszólt nekem a takarásba: „Évike, szemüveg nélkül nem látom” – idézte fel nevetve, majd komolyan hozzátette: a komédia azonban gyorsan kis híján tragédiába fordult.

– Olyan stresszbe került ettől, hogy felment a vérnyomása, és eleredt az orra vére. Az ügyelő szünetet rendelt el. Az ügyeletes orvos az öltözőben betamponálta az orrát. Tíz perc múlva azonban újra színpadra lépett, és végigcsinálta az előadást. Hatalmas tapsvihart kapott, az egész közönség hősként tekintett rá, amiért betamponozott orral sem adta fel – emlékezett vissza.

Jobb az árnyékban

Bár a súgó a színészek legfőbb támasza, szerepe kulcsfontosságú, felelőssége óriási egy-egy produkcióban, azonban tevékenysége a közönség előtt mindig rejtve marad. Az előadások végén a vastapsot a színészek aratják le, azonban Ba Évát ez egy szemernyit sem zavarja.

– Az a fajta egészséges exhibicionizmus, mely egy színésznek alapvetően lételeme, belőlem teljes mértékben hiányzik. Egy színész tulajdonképpen pőrére vetkőzik minden előadáson a nézők előtt. Én a háttérben, az árnyékban érzem jól magam. Premier után általában mindenki mindenkinek gratulál. Hozzám is odajönnek sokan, és mindig elcsodálkozom, hogy mivel érdemeltem ki. Azzal, hogy tudok olvasni? Persze mikor ezt szóvá teszem, mindig kinevetnek – fejtette ki szerényen, mosolyogva.

Ruttkai Éva vette szárnyai alá

Ba Éva hazánk egyetlen súgója, akinek munkásságát Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel méltatták 2014-ben.

– Az állami kitüntetésemet, mely hatalmas megtiszteltetés számomra, alapvetően két embernek köszönhetem. Cseke Péternek, aki felterjesztett a kitüntetésre, valamint Ruttkai Évának, akitől a szakmát tanultam a Vígszínházban. Mikor odakerültem, és megkaptam az első darabot, a főpróba héten Tábori Nóra azt mondta rám, hogy ha ez a kislány ül a súgólyukban, akkor nem vállalja a premiert. Először rosszul esett, aztán beláttam, hogy igaza van. Még nem volt meg a kellő gyakorlatom. Akkor vett szárnyai alá Ruttkai Éva. Rajongva szerettem őt, mindenre megtanított – mondta.