Petőfi Városi Könyvtár

2019.08.17. 13:50

Két fotókiállítás is nyílt Félegyházán

Az államalapítási ünnepségekhez kapcsolódva két fotókiállítás is nyílt csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Vajda Piroska

A szegedi származású Hajdú Mónika fotó­művész Keresztrejtvények című tárlatával elsőként mutatkozott be Kiskunfélegyházán. Előtte Spanyolországban, Budapesten, Szegeden, Kaposváron és Pátyon láthatta a képeket a közönség. A csütörtöki megnyitón elhangzott, hogy a külkereskedelmi üzemgazdász diplomamunkája okán utazott Spanyolországban. Azóta is ott, Bilbaóban él a családjával. A fotózást autodidakta módon tanulta. Elsősorban az inspirálta, hogy a spanyolországi életét fotókon megörökítve mutassa be az itthoniaknak. A családi fotózás később a hobbija lett, amit művészi szintre emelt. Mindemellett Mónika verseket is ír. Ars poeticáját a következőképpen fogalmazta meg: a fényképezőgép olyan kapcsolat a szemem és a világ között, mint a lélek a test és az univerzum között. A fényképezőgép egy olyan eszköz a kézben, ami segít vizuálisan kivetíteni a láthatatlan szegmenst, csak finoman kell tartani. Akkor is, ha nehéz. Mert ilyenkor érzelmi súlypontot tartunk, amivel olyan pillanatot kapunk el a térben, ami üzenethordozó ajándék és pont azzal a kattintással visszük át egy másik dimenzióba, oda, ahol az ember még ember.

Hajdú Mónikával a könyvtár igazgatónője, Kállainé Vereb Mária beszélgetett a megnyitón
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

A félegyházi Kis László Állomás – Képzelet című kiállításának a könyvtár árnyékos udvara, a Hattyúkert adott otthont. A Wesel Hugó Fotókör alapító tagja, a Holló László Képzőművész Kör és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület tagja közel ötven éve foglalkozik művészettel. Tárlatát Kis Judit képzőművész nyitotta meg. Mint mondta, Kis László kulturális programszerve­zőként, kiállításrendezőként, kurátorként, díszlettervezőként, grafikusként, a Kiskun Múzeum egykori munkatársaként soha nem csak saját önkifejezésével foglalkozott. – Az állomás az indulásnak és az érkezésnek az egyik találkozási pontja. Az állomáson győződhetünk meg arról, hogy jó irányba haladunk-e, vagy hogy merre tartunk. Alkotóként pedig az a dolgunk, hogy új utakat találjunk és új ösvényeket nyissunk meg mások számára, mint ahogy ezt Kis László is teszi – fogalmazott a megnyitón Kis Judit.

Ezek is érdekelhetik