Jól sikerült a Csiribiri Társulat bemutatója

Az amatőr színjátszó társaság fogantatása egy 1999 őszi gondolathoz köthető. Ekkor pattant ki az alapító, Péter Gizella fejéből, hogy az óvodai játszótér kialakítását a szülői munkaközösség tagjai által bemutatott színielőadás bevételével támogassák. A következő április­ 1-jén bemutatkozott a közönségnek az anyukák alkotta társaság. S azóta nincs megállás. Az óvodai játszótér már elkopott, de épült már az iskolába és közterületre is, most éppen egy szabadtéri fitneszpark felszerelésére gyűjtenek.

– Nem tudom, mi a fenéért, de még mindig csináljuk. Van 70 évesünk, akik két-három éve csatlakozott hozzánk egy adventi műsorra, aztán maradt. Egyik szereplőnk meg egyidős a Csiribirivel, az ­első előadás idején született. Az alapítók közül most heten szerepelnek, ketten azért nem tudnak jönni, mert most nagymamaként állnak helyt. Általában az alapítók közül 8-9 szereplő játszik – mesélte Hermanutz Tamásné, a társulat rendezője a pénteki jelmezes főpróba előtt.

Péter Gizella pedig azt emelte ki, hogy ilyenkor megmutatkozik a falu összefogása és a társulat lelkesedése.

– A falu megbecsüli a munkánkat azzal, hogy eljönnek és telt ház van. Eszméletlen jó kis falu vagyunk!

Januártól heti két-három próbával és nagy titoktartás mellett zajlanak próbáik.

– Zsuzsa rengeteget dolgozik, hónapok át. Már jár az agya a következő darabon. Mindig nagyon eltalálja, hogy ki mit tud eljátszani, mi áll neki jól, milyenek a képességei – árulta el Péter Gizella.

Hermanutzné annyit fűzött hozzá, hogy nem színészek lépnek fel, ezért aztán szinte személyekre szólóan kell szerepet, darabot találni. Aztán idézte egyszerű szervezeti és működési szabályzatukat: „A Csiribirinek bárki tagja lehet ­korra, iskolai végezettségre, vallásra, nemzetiségre, politikai nézetre való tekintet nélkül. ­Kizáró ok: hímnem.” Külsősök már felvetették, hogy ezen változtathatnának.

– Nem szabad elfeledni, hogy egy faluban vagyunk. Így mindenki szabadabban van és nem kerülhet szóba például, hogy valaki a szomszédasszonyt ölelgette a színpadon. Ki a fenének hiányzik ez? Így a próbák háromnegyed része rötyögéssel telik. Amikor kezdtünk, majd’ 40-en voltunk, sokan Németországban dolgoznak, 8–9 asszony jár ki a társulat egykori tagjai közül, ezért 8–10 éve nem tudnak részt venni az előadásokban – árulta el a társulatépítés nehézségeiről az örökös rendező.

Majd a külső segítségekre terelte a szót. Korabeli bútorokkal évek óta Flaisz Ferenc segíti őket, idén jelmeztervezőjük is lett, Purtzl ­Bernadett jelképes áron ­készítette el a szereplők ruháit. A fiúk pedig a díszlet elkészítésével és a technikai háttér biztosításával segítették a társulatot.

– Vannak visszajáró nézőink, szájról szájra terjed a hírünk. Akad, aki Pestről jön az előadásunkra – mesélt az erőt adó körülményekről Hermanutzné. A bemutatóval járó feszültségről szólva elárulta, hogy a szerdai próbán bizony becsapta az ajtót.

Ezt megerősítette a társulatot több mint tíz éve hang- és fénytechnikusként segítő Schauer József is. Aki hozzátette: ilyenkor mindenki ideges, ezért volt huzatos a ház. A szombat esti – nyílt színi tapssal tarkított – előadás fogadtatása szerint ismét megérte a nádudvari lányok, asszonyok fáradozása.