Kalocsa

2018.10.22. 20:00

Sajátos módszerrel kapták el a rongálót

Megelégelve a rendszeres randalírozást, pénzgyűjtésbe kezdtek azok a lakók, akiket évek óta zavarnak a közterületi ivászatok. A kalocsaiak összefogása rendőrségi nyomozást is eredményezett.

Gábor János

A csúszdát most bátran használhatják a kicsik, letakarították a szilánkokat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

A közösség ingerküszöbét már régen átlépték a fiatal bandák, mivel szinte minden hétvégén hajnalig szórakoznak, például a Búzapiac téren, a Csilás parkban, valamint a Kubikus parkban. Utóbbi helyszín játszóterén rendszeresek a károkozások is: az eszközeit, valamint a közelben lévő padjait már többször megrongálták. A szülőknek akkor lett elegük, amikor október első hétvégéjén üvegszilánkokkal megszórt csúszdát hagytak maguk után a vandálok.

A választókerület önkormányzati képviselője, Bolvári Ferdinánd dokumentálta a tér állapotát, amiről fotókat is megosztott a közösségi oldalán. Az ingerült kommentáradatot látva a KORONAfm100 helyi rádióállomás reggeli műsorának kezdeményezésére pénzgyűjtés indult, sajátos célra: nyomravezetői díjra. A rádiósok azt kérték, hogy azok, akiknek itt és most elég, legalább egy kapucsínó árát dobják be a közösbe, hátha így meglesz a kicsik testi épségét kockáztató vandál. Apránként gyűlni kezdett pénz: alig egy hét alatt 73.200 forint jött össze. A Kalocsai Rendőrkapitányság, lévén nem sérült meg senki és a csúszdában sem esett kár, nem kezelhette feljelentésként az ügyet, de mint „bejelentés”, amit Bolvári meg is tett, tudomásul vette és keresni kezdte a tetteseket, azokra koncentrálva, akik feltehetőleg ugyanazon az éjszakán törtek össze padokat a játszótér közelében.

Az, hogy valaki üvegszilánkokkal szór fel egy gyermekcsúszdát, legfeljebb szemetelésnek számít, vagyis felelősségre vonás nem következhet belőle – mondta az önkormányzati képviselő. Vállalta viszont, hogy közvetít az ügyben, tehát a tettes akár nála is jelentkezhet, ha el akarja kerülni a találkozást a hatósággal. Bolvári a pénzgyűjtés negyedik napján hívást kapott egy kalocsai fiútól, aki azt állította, hogy látott az egyik internetes oldalon (Snapchaten) egy videót, benne egy lánnyal, aki a csúszda tetején állva szilánkjaira rúg szét egy borosüveget. Lévén a népszerű számítástechnikai applikáció sajátossága az, hogy 24 órán belül automatikusan törli a feltöltött tartalmat (hacsak a felhasználó nem ad meg ettől eltérő időtartamot), ott már nem lehetett visszanézni az esetet. A városatya viszont még aznap éjjel elkísérte szolgálatba a járőröző rendőröket, és néhány igazoltatás után megtalálta a poszt készítőjét, a mobilján pedig a videót. Ezután hamar meglett az üvegtördelő lány is, aki beismerő vallomást tett.

A neve elhallgatását kérő nyomravezető – aki egyébként nem is tudott róla, hogy jutalomban fog részesülni, ezt csak a bejelentés után közölte vele Bolvári – a rádió egyik munkatársától azóta átvette a lakók által összeadott pénzt, amit egy „régóta tervezett utazáshoz” használ majd fel. A segítségével talán meglesz a többi rongáló (a padokat ugyanis szinte biztos, hogy nem a fent írt lány társasága, hanem egy másik csapat törte össze), akiknek az ügyében tovább nyomoz a rendőrség.

A csúszdát most bátran használhatják a kicsik, letakarították a szilánkokat
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Nyitvatartása lesz a játszótérnek

Az ügy folyományaként újra terítékre került az önkormányzatnál a belvárosi térfigyelőkamera-park bővítése, a testület pedig várhatóan elfogadja Bolvári javaslatát, ami lezárná a játszóteret és csak nyitvatartási időben engedné a használatát. Ezzel ugyan nem lehet megakadályozni, hogy a vandálok éjjel átlépjék a körülbelül 80 cm magas kerítést, viszont a rendeletmódosítás már feljogosítaná a rendőröket, hogy pénzbírsággal sújtsák azokat, akik ezt mégis megteszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában