Gyertyaszentelő Boldogasszonyra emlékeztek a Wojtyla Barátság Központban – galériával

Az ebéd előtt Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa elevenítette fel az ünnep eredetét. Február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A hagyománynak megfelelően a szülők – Mária és József – áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat felajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

A történelmi visszatekintés után a kecskeméti önkormányzat részéről Lévai Jánosné tanácsnok többek között a gyertyáról és annak szerepéről szólt. Elmondta: a gyertya szimbólum volt: viasza jelképezte az emberi, fénye pedig az isteni természetet, s e kettő a gyertyában egységet alkotott.

A középkorban először a tüzet áldották meg, majd e megszentelt tűzről gyújtották meg a gyertyákat. Azok aztán végig kísérték az emberi élet főbb állomásait: ott voltak a nászágy, majd a szülő nő és az újszülött mellett, a kisgyermek ágyánál védelemként, a betegénél gyógyítóként, s a haldokló kezébe is szentelt gyertyát adtak. E gyertyáknak égi erőt tulajdonítottak, óvó, tisztító, gyógyító, gonoszűző szerepük volt. 

Ezt követően Jánosi István tanácsnok további történelmi érdekességeket osztott meg a gyertyák szerepéről. Többek között mesélt arról, egykoron, felmenőink mely családi alkalmakon használták a gyertyákat. 

Végül dr. Jeney Gábor soltvadkerti plébános fejtette ki biblikus gondolatait, majd papi áldásban részesítette a gyertyákat és a jelenlévőket.