Beszámoló az előző évről

2024.02.01. 15:07

Bács-Kiskun egyházi vezetőit fogadta Rideg László Kecskeméten

A korábbi évek hagyományát követve idén év elején is látogatást tettek a Bács-Kiskunban illetékes egyházi vezetők a vármegyei közgyűlés elnökénél − számolt be weboldalán Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata.

Lizik-Varga Katalin

Egyházi vezetők látogattak el Kecskemétre

Fotó: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

Mint írták, Rideg László a kecskeméti találkozón beszámolt az elmúlt év eredményeiről a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint a Petőfi-emlékévek vonatkozásában. Az elnök elmondta, hogy a lezárult fejlesztési ciklus eredményeként 782 projekt valósult meg Bács-Kiskunban, és az összes településre jutott támogatás. Hozzátette: a TOP Plusz támogatásaiból a következő hét évben várhatóan újabb 100 milliárd forintnyi támogatás érkezik a vármegyébe.

A találkozón részt vett dr. Finta József érseki helynök (Római Katolikus Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye), Bán Béla esperes (Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye Esperesi Hivatala), Homoki Pál esperes (Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye Esperesi Hivatala), Árvai Tamás lelkész (Hetednapi Adventista Egyház), Rémán Dániel lelkipásztor (Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete) és Feczák László parókus (Kecskeméti Görögkatolikus Parókia).

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában