Beruházás

2023.12.08. 11:03

Tavasszal kezdődhet a Lurkópalota 75 fős bővítése Kalocsán

Dr. Filvig Géza polgármester a kalocsai képviselő-testület legutóbbi ülésen bejelentette: az önkormányzat a közbeszerzési hatóságnak megküldte a Lurkópalota bővítésének közbeszerzési felhívását, mely beruházásra a pályázati úton elnyert 530 millió forint már a helyhatóság rendelkezésére áll. Amint arra felfigyeltünk, a közbeszerzési hatóság az elektronikus felületén december 4-én megjelentette az Óvodabővítés című közbeszerzési felhívást, amelyre a pályázatoknak december 18-ig kell beérkezniük. Figyelemmel arra, hogy a beruházási lehetőségek országosan beszűkültek, nagy a valószínűsége annak, hogy a kiírásra több cég jelentkezik.

Zsiga Ferenc

A kalocsai Lurkópalota

Fotó: Zsiga Ferenc

Mint emlékezetes, az önkormányzat az újonnan, zöldmezős beruházásként épített, 2022. március 16-án átadott Lurkópalotában három, egyenként 25 fős csoportot hozott létre. Akiknek az új épületben nem jutott férőhely, azokat a régi óvodaépületből az ideiglenesen óvodának kialakított Ifjúsági Házba költöztették. Amennyiben az óvodabővítés megvalósul, a Lurkópalota megnagyobbításával a további három, egyenként 25 fős csoport gyakorlatilag egy nagy, immár 150 óvodást befogadó komplexumba kerül. Az impozáns, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje szakembereinek javaslatait már a tervezéskor figyelembe vevő Lurkópalota új bővítménye külső építészeti jegyeiben is illeszkedik majd a már meglévő épülethez.

Az új épületszárnyban a három csoportszobán túl tornaszobát, öltözőket, vizesblokkokat, a hozzájuk kapcsolódó egyéb gépészeti, szociális helyiségeket és egy nagyobb tárolót alakítanak ki. 

A pályázat megvalósítására a kezdést követően 18 hónap áll majd rendelkezésre. Az egyelőre bizonytalan, hogy mikor kezdődhet az építkezés, ugyanis az majd a közbeszerzési eljárás során dől el, valójában melyik cég nyeri el a pályázatot és lesz fő gazdája a terület átadásával kezdődő kivitelezésnek. Az előrelátásnak köszönhetően a bővítéshez szükséges terület rendelkezésre áll. Az önkormányzat korábban vásárlás, illetve csere útján jutott az Erkel Ferenc utcában, az óvoda szomszédságában fekvő telekhez, és már a létesítendő épület hatósági engedélyeztetési eljárása is lezárult.

A polgármester a testületi ülésen annak a véleményének adott hangot: ideális esetben tavasszal megkezdődhet az építkezés, amelynek végén az Ifjúsági Házban ideiglenesen lévő óvodások – vélhetően hamarabb, mint a kivitelezésre rendelkezésre álló 18 hónap – beköltözhetnek majd az új óvodaépületbe. Ezt követően az Ifjúsági Ház visszanyeri eredeti, közösségi funkcióját, azaz az egyesületek és civil szervezetek használatába adják a most éppen kívülről megújuló épületet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!