A tűzveszély miatt háromszáz házat bontattak le Kecskeméten

Múltidézésünket most a korabeli építőanyagokkal folytatjuk. Időutazásunkhoz a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban megjelent múltidéző írásunkat vettük ismét alapul, Juhász István Kecskemét város építéstörténete című könyve segítségével. A kort megidéző régi képeslapok Sebestyén Imre képeslapgyűjtő hagyatékából származnak. 

Kecskemét városnak éppen a nagy gyakoriságú tűzvészek és hasonló események adtak indíttatást arra, hogy megszervezzék az építések rendjét. A szabályok kiterjedtek a felhasználható építőanyagokra, építési módokra egyaránt. 

A korábbi évszázadokban növelték belterületen a beépítések sűrűségét. A nagyméretű telkeket felosztották, és ösztönözték több generáció otthonának felépítését egy telken. Az istállók, kamrák, magtárak, színek, pincék, műhelyek tovább fokozták a lakóövezet zsúfoltságát. Később ezt a zsúfoltságot csökkenteni szerették volna pontosan a tűzveszélyesség miatt. Ezt támasztja alá egy 1678-as okmány is, melyben a tanács engedélyhez köti a házak, illetve istállók építését. Nyolcvan évvel később, 1743-ban pedig már az utcákat és utakat is szabályozták.

Az építőanyagokra szintén szabályokat hoztak. 1794-ben a vármegye által jóváhagyott rendszabás fontos előírása volt, hogy semmilyen épület nem épülhetett fából, sövényből, nádból, csak agyagból, sárból, téglából vagy vályogból. Rá egy évre újra tombolt a tűz. Így 1796-ban az a határozat született, hogy a telepítendő épületeket zsindely- vagy deszkafedéssel kell ellátni. Egy telken pedig két lakóházat csak akkor engedélyeznek, ha lakóházanként 120 négyszögöles udvar kialakítható. A kéményeket és kemencéket is hetente kellett tűzrendészeti szempontból ellenőrizni. Éjjeli strázsák is dolgoztak, akik őrködtek, hogy esetleges tűznél azonnal riaszthassanak. Ehhez hozzátartozik még, hogy a város nemcsak előírta a jobb tetőfedő anyagokat, de gondoskodott zsindelymetsző és cserépégető mesterek betelepítéséről, valamint fűrészmalmok létesítéséről. 

A beépítés sűrűségének csökkentésére 1794 és 1801 között mintegy háromszáz lakóházat lebontottak. Szintén a tűzveszélyesség elkerülését célozta, hogy a kovácsműhelyeket a város szélén vonták össze. 1811-ben a gyakori gyújtogatások miatt újra bevezették az éjjel-nappali vigyázást, és a városban árkokat ástak. A városba csak kapukon át lehetett bejutni. 1819 után pedig az utcákat is szabályozták forgalmuk szerint.

A telektulajdonosok anyagi lehetőségeikhez mérten két-három éves türelmi időt kaptak a minőségi anyagok beszerzésére, házaik nádfedelének cserépre vagy zsindelyre történő cseréjére, a fa- és sövényfal helyett téglafal építésére. Mit tehetett az a szegény sorsú, akinek nem tellett jobb építőanyagokra? Részükre a város árkain kívül kínáltak építési lehetőséget.

Folytatjuk...