Kerékpáros túrasorozat

2023.10.14. 13:37

Vasárnap Jakabszállásról Helvéciáig tekernek a bringások

A Biharite kecskeméti csapata, a Lokálpatrióták Egyesületet és Jakabszállás Község Önkormányzata idén is folytatja kerékpáros túrasorozatát, és bringatúrát szervez az egészséges életmód jegyében a környék kevesek által ismert természeti és régészeti látnivalóinak megismerésére, jakabszállási indulással és érkezéssel.

Orosz Fanni Flóra

Illusztráció

Fotó: Orosz Fanni Flóra

A nyár elején kétszer is elnapolt túrát végül most vasárnap, október 15-én tartják meg. Részvételi díj nincs, ellenben minden résztvevő emléklapot, apró ajándékokat, és a rajt-célban, valamint Helvécián frissítést kap. 

A 30 kilométeres túra a jakabszállási művelődési ház udvaráról indul, majd kisebb utcákon a Ludas-tóra vezető útra térnek a sportolók. A kiszáradt tó partján tartanak majd egy pihenőt, ahol felidézhetik az egykor vízben és halakban bővelkedő terület történetét. A ludastói iskola érintésével érik el a célllomást, a helvéciai kilátót, ahol egy nagyobb pihenő során gyönyörködhetnek a panorámában.

Mint minden sportnál, a kerékpározásnál is kulcsfontotsságú a biztonság, éppen ezért kötelező felszerelés a láthatósági mellény, és valamilyen folyadék. Emellett ajánlott felszerelés a sisak, a pumpa és a foltkészlet is.

A túrára kerékpárszállító autót indítanak Kecskemétről oda-vissza, melyre a kerékpárfeladás ingyenes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában