Kerekasztal-beszélgetés

2023.10.11. 15:45

Csendesnapot tartottak a Kecskeméti Református Gimnáziumban

Kedden tartotta első féléves csendesnapját a Kecskeméti Református Gimnázium végzős évfolyama, közel 100 diák részvételével. A csendesnapok célja, hogy a diákok, kiszakadva a hétköznapok rutinjából, új perspektívákkal gazdagodjanak.

Horváth Péter

A kerekasztal-beszélgetésre meghívást kapott Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela központ alapítója, Sterczer Hilda hegymászó, mentálhigiénés szakember és Fa Nándor hajótervező- és építő, egykori óceáni szólóvitorlázó

Fotó: Balla Lívia

Az elindulás és megérkezés volt a csendesnap témája, minthogy pár hónap múlva a végzős diákok az eddiginél nagyobb önállóságot élvezve és több felelősséget vállalva folytatják életüket valamely felsőoktatási intézményben, így készülnek a felnőtt létre, jövőjük megalapozására. 

A szervezők meggyőződése, hogy ember mivoltunk beteljesítésében kiváltképp tudnak segíteni azok az emberek, akik ezen az úton már előbbre járnak, komoly célokat tűztek ki maguk elé és el is érték azokat. Olyan előadókat hívtak vendégségbe, akik ebben példát mutatnak. 

A nap az intézmény hagyományaihoz híven énekléssel és áhítattal kezdődött, amit egy végzős, teológiára készülő diák tartott.

Meghívták Tapolyai Emőke pszichológust, a Kandela központ alapítóját, Sterczer Hilda hegymászót, mentálhigiénés szakembert és Fa Nándor hajótervező- és építőt, egykori óceáni szólóvitorlázót. A meghívottak kerekasztal-beszélgetésük során arról meséltek, hogyan, milyen feltételekkel indultak útnak annak idején, milyen krízisekkel kellett szembenézniük, mi viszi őket előre, mit tekintenek sikernek, és mit üzennek a hamarosan vitorlát bontó végzősöknek. 

A kerekasztal után három csoportban, külön előadásokat hallgattak meg a diákok. Tapolyai Emőke 100 százalék, de meddig, Sterczer Hilda Önmeghaladás, Fa Nándor pedig Életutam címmel tartott önálló előadást, melyek végén a diákok maguk is feltehették kérdéseiket. 

Az előadók távozása után egy-egy diák összefoglalta a többieknek az előadáson elhangzottakat, majd énekléssel, imával és közös étkezéssel, agapéval zárult az alkalom.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában