Családregény

2023.10.21. 15:49

A kiskőrösi Pálinkás Szilvia az üknagymamája történetét írta meg

Kiskőrösi szerző családregényét mutatták be Csengődön a település könyvtárában. Pálinkás Szilvia üknagymamája történetét írta meg hivatalos dokumentumok és a családi emlékezet felhasználásával.

Barta Zsolt

Pálinkás Szilvia írónő és Végső István történész a csengődi könyvtárban

Fotó: Barta Zsolt

Boszorkányok márpedig … léteznek? Könyvbemutatóval egybekötött múltidézés Pálinkás Szilvia írónővel és Végső István történésszel címmel hirdetett helytörténeti rendezvényt Csengődön a könyvtár. Egy tavaly év elején megírt érdekes élettörténetet mutatott be a kiskőrösi származású írónő, úgy, hogy a hazai boszorkányság történetéből fejezeteket ismertetett Végső István kiskunhalasi helytörténész. 

Néha fanyar humorral fűszerezte a hátborzongató históriákat, amelyek a a javasasszonyok kuruzslók történetéről feltárt az elmúlt időszakban. Pálinkás Szilvia egy családi szájhagyomány felkutatása következtében tárta fel egykori üknagymama történetét. Ráadásul a Covid-járvány idején tette mindezt, amikor a történészek nehezen tudtak kutatni a levéltárakban. Ő azonban megkapta a keresett dokumentumokat arról a rokonról, akinek a történetét a Genomba zárt örökség című regénybe írta meg. 

A történet röviden: a fiatal Bor Terézia előkelő vidéki családban nevelkedett. Szinte a semmiből bukkan fel a szegény sorban élő Musza István, aki különös elhivatottságot érez a lovak iránt. A lány és a kocsis legény közös szerelmével egy különös és sorsfordító életút veszi kezdetét, mely végtelennek tűnő mélységekbe sodorja a történet szereplőit. István nagyanyjának továbbadott javasasszonyi tudása egy csapásra új értelmet ad a szerelem vállalásával kitagadottá vált Bor Teréziának. Ő lesz Kiskunhalas szegényeinek új reménysége, aki főzeteivel megmenti a hozzá fordulókat a reménytelennek tűnő élethelyzetekből. 

Majd belekeveredik egy gyilkossági ügybe. Elítélik, és a börtönben hal meg fiatalon, úgy, hogy az ötödik gyermekét a börtönben szülte meg. 

Pálinkás Szilvia mint mondta, szinte találkozott az ükmamájával a könyv megírása során. Ellátogatott abba a rabtemetőbe, ahol névtelen sírba temették az elítélteket. A felmenője ugyanis nagyon fiatalon tüdővészben halt meg. A könyv sikeres, az író pedig folytatja a család történetét, a dédmama életét is bemutatja egy következő könyvében. Végső István történész is részese a munkának. Mint mondta a beszélgetés során a szájról szájra adott családtörténetek jól hangoznak, de nagyon sok esetben nincsenek alátámasztva dokumentumokkal. 

Pálinkás Szilvia könyvében azonban a korabeli újságcikkek, a vádirat, az ítélet megmaradt, így maga a történet hitelességét ez biztosítja. Abban segített Pálinkás Szilviának, hogy a korabeli történeti kiskunhalasi háttér aprónak tűnő, de mégis a hitelességet erősítő jellegét megadja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában