Baon podcast

2023.10.10. 13:50

A kecskeméti Nagytemplom felújítása a tetőcserénél tart – podcast

A tetőcserével folytatódik a kecskeméti Nagytemplom felújítása. A részletekről dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa adott tájékoztatást a Gong Rádió Téma című műsorában. Emellett szólt a múlt heti Magyarország Mária Országa emlékkonferenciáról, a hazai vallásgyakorlás tapasztalatairól és a hétvégi 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes segítő programról.

Sebestyén Hajnalka

A tetőcserével folytatódik a kecskeméti Nagytemplom felújítása

Fotó: Bús Csaba

Dr. Finta József először a Nagytemplom felújításáról szólt. Ismét felállványozták a templomot, megkezdődött a tetőcsere. A faszerkezet megújul, mely cserép helyett rézlemezborítást kap az elkövetkezendő hónapokban. Az érsekség nemrég kapta meg az építési engedélyeket, a munka így megkezdődhetett. 

A homlokzaton is dolgoznak a szakemberek. A festés hamarosan elkészül, még a Szent István szobor felőli oldalon dolgoznak, mely a legkeservesebb állapotban volt, nagyon-nagyon sok vakolatot kellett pótolni. A homlokzat tekintetében ez járt a legtöbb munkával. A templomnak ez a része sérült meg leginkább az egykori földrengésben. Már korábban is jól látszottak a homlokzaton azok a kapcsok, melyeket évtizedekkel ezelőtt tettek bele. Mindezek mellett a toronyban lévő erkély megújítása is folyamatban van. Szeptemberben villamos felújítást, komolyabb villanyszerelési munkákat, kapcsolószekrény cseréket végeztek, valamint megkezdték a villámvédelem kiépítését. A munkálatok még zajlanak. 

A beruházás csak a templom külső részét érinti. A felújításra eddig mintegy 1,1 milliárd forint támogatás érkezett, két részletben: először 800 millió forint, utána 300. Várhatóan jövőre további 200 millió forintot kapnak még. A felújítás halad, ha nem is annyira gyorsan, ennek oka az engedélyek hiánya mellett a pénzhiány.

Dr. Finta József említést tett a múlt heti Magyarország Mária Országa elnevezésű emlékkonferenciáról. Immár 10. éve megrendezik, az adott esztendő rendezvénye mindig valamely szenthez vagy valamely jelentős egyházi személyiséghez köthető. Idén Magyarország legfőbb védőszentjének, a Boldogságos Szűz Máriának a tiszteletére rendezték meg. A közönség e témával kapcsolatban hallhatott előadásokat, tanúságtételeket. A konferenciához kapcsolódóan a Barátok temploma előtt állították fel az Ars Sacra Alapítvány jóvoltából az egykori magyar szenteknek a képeit, melyhez a kísérő szövegeken megismerhetőek az életutak. Az emlékkonferencián Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is részt vett. 

 Dr. Finta József
Fotó: Sebestyén Hajnalka

Dr. Finta József összefoglalva elmondta: a népszámlálásnak lassan olvashatóvá, hozzáférhetővé válnak az eredményei. Sokféle szempontból elgondolkodtatók. Például a vallási felmérések rámutatnak arra, hogy jócskán visszaesett, illetve folyamatosan süllyed a vallásukat gyakorlók száma. A Covid-járvány idején csökkent a templomba járók száma. Az országos átlaghoz képest azonban Kecskeméten kisebb arányban esett a számuk. Mintegy egynyolcaddal vannak kevesebben a templomban. Ennek több oka van. Egyrészt sajnos többen meghaltak a hívek közül, másrészt az egyfajta családi hagyományból vallást gyakorlók létszáma csökkent le, például a keresztelők, házasságot kötők száma. A temetés tekintetében nem érezhető ilyen mértékben a csökkenés. Érdekesség, hogy más nagyvárosokhoz képest Kecskemét kiemelkedik, hiszen a temetések nagy része még mindig egyházi temetés.

A hittanra járók közül egyre kevesebben vállalják fel azt, hogy elsőáldozók, majd bérmálkozók legyenek, hiszen ez már azzal is járna, hogy plébániai foglalkozásokra, szentmisékre kellene eljárniuk. Akik viszont vállalják, a nyári szünetben is ott vannak a miséken.

Dr. Finta József végül elmondta: az egyház már készül a Mindenszentekre különböző programokkal, melyek a temetőben, kegyeleti helyeken és a templomi szertartásokon valósulnak meg. E hét végén, október 13-15. között szervezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes segítő programot a három történelmi egyház, a katolikus, az evangélikus és a református egyház közös kezdeményezésére egész Közép-Európában. A fiatalok és a családok körében is népszerű Kecskeméten, nagy hagyománya van.

A cikkbe szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában