Rendezvény

2023.09.02. 18:04

Arany Jánosra emlékeznek a hagyományos nagykőrösi közösségi ünneppel – galériával, videóval

Szeptember első hétvégéjén, péntektől vasárnapig rendezik meg a XXIII. Nagykőrösi Arany-napokat, ami pénteken kiállítással és színházi előadással kezdődött, majd szombaton és vasárnap az esemény történetének legszínesebb programjaival folytatódott.

Horváth Péter

Látványos hagyományőrző felvonulással kezdődött a fesztivál

Fotó: Bús Csaba

Pénteken Dédanyáink még használták címmel nyílt kiállítás a nagykőrösi múzeumban a korabeli mindennapos használati tárgyakból. Ezt követően Múzeumi Udvarszínházra várták a vendégeket a szervezők Tetemre hívás címmel, mely zenés összeállítás Arany János balladáiból és líráiból. Az előadás a Déryné Program támogatásával valósult meg. Szombaton a megszokottak szerint a látványos hagyományőrző felvonulással kezdődött a fesztivál. A menet fél 10-kor indult az Arany János utcáról és két megálló közbeiktatásával ért el céljához, a programok helyszínére, a Cifrakertbe. Az első megálló a főtér volt, ahol népdal előadás várta az érdeklődőket és a nagykőrösi helytörténettel foglalkozó Rácz Péter röviden bemutatta azt, hogy miként kötődik a helyszín és környezete Arany Jánoshoz. A második megálló a Hősök tere volt, ahol néptánc bemutató színesítette a délelőttöt. Az előzetes jelentkezés alapján most minden eddiginél nagyobb létszámban vettek részt a karneváli menetben: a Naprózsa Társulat, a Kis István Népdalkör, a Ceglédi Fúvószenekar, a Petőfi Sándor Általános Iskola mazsorettesei, a Jászkarajenői és a Ceglédi Népdalkör, az Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai, a Kocséri Népkör, Molnár dezső és zenekara, a Nagykőrösi Lovassport Egyesület, a nagykőrösi önkéntes tűzoltók és Mr. Piano guruló zongorájával.  A Cifrakertbe érve a mazsorettesek műsora után a TikTok közösségi videómegosztóról ismert Barátságos Pókember tartott póktornát a gyerekeknek, hatalmas érdeklődés mellett. 

A színpadon fellép Oláh Gergő, Kollányi Zsuzsi, Korda György és Balázs Klári, majd DJ Lotters éjszakába nyúló retro disco show-val szórakoztatja a közönséget. 

A Cifrakertben új elemként óriáshold vár a fényképezkedni vágyó kilátogatókra. A fesztivál idejére a Svájci Ház átalakul Meseházzá, és szombaton a Mancs őrjárat szereplői jelennek meg. Cifrakerti rádió is indul, ami azt jelenti, hogy a Cifrakert teljes területét hangfalakkal látták el a szervezők, így kulturális műsorokat hallgathatnak a fesztiválozók, illetve a színpadi programokat is közvetítik a hallgatóknak. Szintén újítás, hogy a Svájci Ház teraszán éttermet nyitnak, ahol Arany János kedvenc ételét – csirkepaprikás galuskával, tejföllel nyakon öntve – kóstolhatják meg a látogatók. Az étel elfogyasztása közben a teraszmester, Antal Zoltán történész Arany János-történeteit hallgathatják a vendégek.

Vasárnap is folytatódik a nagykőrösi közösségi ünnep. Reggel 8 órakor kezdődik a nagy hagyományokkal rendelkező Polgárrá fogadó ünnepség, melyen városi polgárrá fogadják a 2022 május 1. és 2023 április 30-a között született gyermekeket. Az ünnepség után 10.30-kor az Iszkiri zenekar ad gyermekkoncertet. 16 órától Nagy szilárd és Ragány Miksa produkciója látható, ezt követi Szinetár Dóra koncertje 17.30-kor. Az ünnepet Radics Gigi 20 órai fellépése zárja. A rendezvény ingyenes és mindenkit szeretettel várnak a szervezők az utolsó napon is.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában