Bírálat

2023.09.03. 12:56

A málnapálinka bizonyult a legjobbnak a tiszakécskei versenyen – galériával

Hetedik alkalommal rendezte meg a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ a már hagyományos pálinkaünnepét. A versenyre rekordszámú minta érkezett, nemcsak helyből, hanem a környező településekről is.

Szentirmay Tamás

Rekordszámú minta érkezett a versenyre

Fotó: Szentirmay Tamás

Az elmúlt évben harminchét mintát kellett kóstolnia az öttagú zsűrinek, ami most jelentősen megemelkedett, mert egy híján félszáz párlatot neveztek a versenyre. Az ítészek először a gyümölcs-, majd szőlőpárlatokat bíráltak, utána a különleges italokat, ágyas pálinkákat és likőröket.

– Nagyon örültem annak, mikor megérkeztem, és mondták a szervezők, hogy az elmúlt évi minták számát felülmúltuk, mert negyvenkilenc pálinkát neveztek. Ami feltűnt, hogy a szőlőfajtákból volt a legtöbb, az előző évekhez képest a különleges kategóriába nevezett pálinkák száma jelentősen megugrott, viszont csökkent az almatermésűből és a csonthéjasokból készült pálinkák mintája – mondta Pásztor Sándor a zsűri elnöke. – Közel tizenöt éves pálinkabíráló múltamra visszatekintve, második alkalommal találkoztam naspolyapálinkával. Ami nagy örömmel töltött el, hogy ez nagyon szép párlat volt, az egyik csúcspontja volt a bírálatunknak. 

Ezen kívül volt még kökény-, málna-, szamócapálinka és különböző likőrök, illetve gyógynövényes fűszerkeverékek. Nagyon széles volt a repertoár.

Pásztor Sándor elmondta még, hogy a verseny elején elkeseredett volt, mert a hetedik, nyolcadik minta után is olyan párlatokat kaptak, ami nem volt tökéletes. Azt azonban hozzátette, hogy ezt nem lehet a nevezők rovására felhozni, mert 2023 a gyümölcsök szempontjából nagyon rossz év volt. Tudomásul kell venni, hogy a pálinka, akárcsak a bor, évjárattól és a gyümölcstől függ. A gyümölcs minősége nagyon meghatározó a pálinka szempontjából. A mostani évet közepesnek nevezte.

Az ítészek gyümölcs, szőlő és szőlőtörköly, vegyes és ágyas kategóriában értékelték a pálinkákat. Nem volt könnyű dolguk, mert a gyümölcsből és a szőlőből készült pálinkák közül négyet-négyet is vissza kellett kóstolniuk, az ágyasokból pedig kettőt, hogy eldöntsék melyek a legjobbak. Ezek alapján nyolc minta kapott arany, tizenöt ezüst, tizenhat bronz minősítést, tíz pedig oklevelet. 

A verseny legkülönlegesebb pálinkája a Mihócsa Pálinka Manifaktúra naspolya párlata lett. A legjobb gyümölcs pálinkának, és egyben a verseny legjobb pálinkájának a tiszakécskei Szegedi Imre málna párlatát választották, aki ezzel elnyerte a Téglás András vándorkupát is. A verseny legjobb szőlőpálinkájáért járó díjat a lakiteleki László Géza vehette át cabernet franc párlatáért. A legjobb vegyes pálinkáért járó elismerést a rákóczifalvi Fazekas Dávid kapta. A legjobb ágyas pálinkát a tiszakécskei Barcsa Mihály készítette szőlőből. A társadalmi zsűri díját az abonyi Bevíz Zoltán vehette át szomolyai feketecseresznye-párlatáért. A legszebb palackban pedig a kunszentmártoni Kóródi Imre dióval érlelt almapálinkája volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában