Kalocsa

2023.08.10. 19:50

Többezres tömeget várnak a XXXII. Paprika- és Gasztrofesztivál két nagykoncertjére

A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központban (KIKK) csütörtökön a szervezők és a szakhatóságok képviselői részvételével tartottak tanácskozást a XXXII. Paprikafesztivál és az annak keretében zajló XXV. Jubileumi Paprikás Ételek Főzőversenye zökkenőmentes megvalósítása érdekében. Az értekezletet követően Zsikó Zoltán, a KIKK igazgatója adott tájékoztatást a szervezés állásáról.

Zsiga Ferenc

Zsikó Zoltán

Fotó: Zsiga Ferenc

– Szeptember 8-án veszi kezdetét Kalocsa város hagyományosan legnagyobb fesztiválja, kulturális eseménye, az idén harminckettedik Paprika- és Gasztrofesztivál és a 25 éves évfordulójához érkezett Jubileumi Paprikás Ételek Főzőversenye. Az esemény előkészítése nagy erőkkel zajlik, hiszen már bőven egy hónapon belül vagyunk, hogy a fesztivál megnyissa kapuját az Érsekkertben. A megvalósításhoz folyamatosan egyeztetünk a szakhatóságokkal és a város vezetésével. A mai nap egyik fontos megállapítása: megfelelőképpen zajlik a rendezvény előkészítése, munkatársaim és a felkért közreműködők beszámolói szerint ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, egy jó hangulatú, a város tradícióhoz méltó rendezvényen, kulturális eseményen vehetnek majd részt az érdeklődők – mondta el Zsikó Zoltán, aki hozzátette: annyiban lesz egy kicsit más ez a fesztivál, mint a tavalyi, hogy a régi hagyományokat fogják feleleveníteni.

– A Paprikás Ételek Főzőversenyéhez megkerestük a verseny korábbi szervezőjét, Németh József séf urat, aki a szakmai hátteret és a szakmai segítséget nyújtja annak érdekében, hogy az országos hírű esemény a régi nagy pompájában tudjon tündökölni. A kulturális programok is magas színvonalúak lesznek. Mások mellett az ország nagyszínpadjainak kiemelt fellépője, a Magna Cum Laude és az 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes, a Republic ad koncertet, de ezen kívül is számos kiváló kulturális attrakcióra látogathatnak ki az érdeklődők az Érsekkertbe –  sorolta az igazgató.

A tavalyi év tapasztalataiból kiindulva, a színpadi programok idén hajnali 2 óráig tartanak. Az Érsekkert zárását úgy tervezik, hogy a vendéglátó egységek hajnali két óra után már nem szolgálnak ki vendéget. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában