Baon podcast

2023.08.30. 13:12

Saját módszertant dolgozott ki a kecskeméti pedagógus: segíti a felvételizőket – podcast

A tanév még el sem kezdődött, de a nyolcadikosok már lázban égnek, hiszen hamarosan ki kell választaniuk, melyik középiskolába jelentkezzenek.

Orosz Fanni Flóra

Fotó: Orosz Fanni Flóra

Néhány nap múlva a diákok ismét iskolapadba ülnek, ami nem csak a legkisebbeknek, vagyis az első osztályosoknak, hanem a nagyobbaknak is izgalmas év lehet; például a nyolcadikosoknak. Az általános iskola utolsó évfolyama meghatározó, hiszen ekkor kell dönteni a pályaválasztásról, és egy addig nem tapasztalt megmérettetés is vár a diákokra: a felvételi. Fontos, hogy kellőképp felkészüljenek a tanulók, hiszen ha nem is minden, de sok múlik azon az egy felmérésen. A témában Gyergyádesz Lászlóné Zsuzsával beszélgettünk, aki már két évtizede tanít a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában, illetve szeptember első hetétől kimondottan felvételi előkészítő foglalkozásokon is segíti majd a kecskeméti és a Kecskemét környéki diákokat. 

A beszélgetésünk alatt szó esett a egyéni motivciójáról, és arról, hogy milyen céllal is szerette volna    elindítani az „AzsuzsA, a magyartanár” néven futó vállalkozását előkészítő foglalkozását. Megkérdeztük a további célkitűzéseiről is, és elárulta, hogy a tehetséggondozás mindig is szívügye volt, ezért kidolgozott egy saját módszertant, úgynevezett „rigmusokba” foglalta a teljes felsős tananyagot, ez hatvan rövid tanítóverset jelent, melyek nyelvtani, helyesírási szabályok bevésésében segítik a diákokat. Ezzel kapcsolatban szeretne a későbbiekben más tanároknak is továbbképzéseket tartani, amire online módon is lenne lehetőség, így azok is részesei lehetnének ennek a különleges módszernek, akikkel fizikailag nem tud találkozni.

Természetesen kiemelte a felvételire való felkészülés fontosságát évfolyamokra lebontva, melyek a leghiányosabb területek a gyerekek tudásában. Megtudhattuk, hogy miként épül fel egy-egy hatvanperces foglalkozás: ismétlés, gyakorlás, felvételi típusfeladatok, házi feladat, de még számonkérés is várható, hiszen a cél az, hogy minél stabilabb tudást szerezzenek a diákok a nagy napig. Ezenkívül tanácsot ad az iskolák megjelölésében is, és hangsúlyozza, hogy az előkészületek is csak úgy lesznek hatásosak, ha a gyerekek a saját és nem a szülők céljaiért küzdenek. Végül pedig stresszkezelési tanácsokat is nyújt, hiszen a diákok számára egy teljesen új és idegen tapasztalás lesz, amikor megírják a felvételit, leginkább azért, mert ők is tudják, hogy a tét a továbbtanulásuk.

A tanárnő a foglalkozásokat a szeptember 4-i héttől két helyszínen tartja majd: keddenként 16:00-tól az Ifjúsági Otthonban, csütörtökönként pedig a Hunyadivárosi Közösségi Házba várja a diákokat szintén 16:00-tól.

További részletek az alábbi felvételen:
 

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában