Kalocsa

2023.08.30. 19:20

Minden a paprikáról szól az Érsekkertben

Véglegessé vált a kalocsai XXXII. Paprika- és Gasztrofesztivál a X, valamint XV. Jubileumi Paprikás Ételek Főzőverseny programja. A rendezvény kapcsán tartott városházi sajtótájékoztatón elhangzott: a Duna Aszfalt Zrt. nettó 35 millió forinttal támogatja a nagyrendezvényt .

Zsiga Ferenc

A kalocsai városházán tartott sajtótájékoztatón számoltak be a fesztivál programjáról

Fotó: Zsiga Ferenc

Hacsak az időjárás nem szól közbe, minden adott lesz ahhoz, hogy Kalocsa város történetének egyik legnagyobb, a paprika köré szervezett eseménye szeptember 8-án elinduljon az Érsekkertben. A részletekről szólt a városházán dr. Filvig Géza polgármester, Zsikó Zoltán, az Innovációs és Közművelődési Központ igazgatója és a főzőversenyt szervező Németh József, Venesz-díjas gasztronómiai szakember. A keddi sajtótájékoztató keretében ismertették a XXXII. Paprika- és Gasztrofesztivál, valamint az ennek keretében zajló XXV. Jubileumi Paprikás Ételek Főzőverseny véglegessé vált programját. 

Mint megtudtuk, ugyan a több mint három évtizedes, illetve a negyedszázados múltra visszatekintő, országos hírű fesztivál és a főzőverseny lebonyolításában forradalmi változások nem lesznek, de a felgyülemlett pozitív tapasztalatok a nagykoncertek megtartásakor és az újra a régi fényében tündöklő paprikás ételek főzőversenyénél – az idősebb generációkban szándékosan nosztalgiát ébresztve –, visszaköszönnek. 

– Óriási mosoly van az arcomon, mert végre úgy tervezhetjük az idei a paprikafesztivált, hogy minden akadályt elhárult, hogy korlátozások nélküli felhőtlen, jó szórakozást tudjunk biztosítani a kalocsai embereknek és vendégeinknek – mondta a sajtótájékoztatót megnyitó Filvig Géza.

A folytatásból kiderült, hogy a városvezető megkeresésére a Kalocsa-Paks Duna-híd kivitelezője, a Duna Aszfalt cégcsoport összesen nettó 40 millió forinttal támogatja az idei Paprika Fesztivált és a jövő évi Pünkösdi Fesztivált. Mégpedig úgy, hogy 35 milliót költhet a város az idei, 5 milliót pedig a jövő évi fesztiválra. Ennek köszönhetően a város büdzséjét gyakorlatilag nem terheli a két jelentős kulturális és gasztronómiai esemény megszervezésének a költsége, ami óriási könnyebbség a jelenlegi gazdasági helyzetben. 

Ha már a legnagyobb támogatóról szó esett, a polgármester köszönetet mondott a Tarr Kft-nek, az OTP Bank Zrt-nek, Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, a Generál Kft-nek, a Kalobau Kft-nek a Syscorp Kft-nek, mely cégek fontosnak tartották, hogy a városi programok lebonyolításába bekapcsolódjanak, az önkormányzat a saját, illetve a térség lakóinak méltó kikapcsolódást, szórakozást tudjon nyújtani.

A részletes programot napokra, órákra bontva Zsikó Zoltán ismertette, de előtte elmondta: nagyon sok nagy rendezvény szervezésében részt vett, de ilyen összegű támogatásban egyetlen alkalommal nem volt része a szervezőknek. Egy ilyen nagyságú, nettó 40 milliós összeg az egész szakmában kuriózumnak számít. Ez inspirálta, hogy az adományozó iránti tiszteletből a kisszínpadot Duna Aszfalt Színpadra kereszteljék. Mint elhangzott: a sztárfellépők között lesz például a Magna Cum Laude és a Republic együttes.

Baráti társaságokat is várnak a főzőversenyre

Németh József a huszonötödik Paprikás Ételek Főzőversenyéről szólva elmondta: felkérésére a szakmai szervezetek azonnal a fesztivál mellé álltak, tapasztalataikkal, kapcsolatrendszerükkel segítik majd a rendezvényt.  – Szó sincs arról, hogy csak a nagyon profi szakácsokat várjuk, a kalocsaiak, a baráti társaságok is nagyon szívesen látott résztvevői a főzőversenynek. Egy valami lesz a közös bennük: mindenki azért jön, hogy a paprika előtt tisztelegjen – fogalmazott a szakember. Németh József bejelentette: az idei fesztivál díszvendége a Hortobágy lesz. A hortobágyi csikósokból verbuválódott csapat először a 2003-ban a Csajdal kertben rendezett fesztiválon volt jelen, akkor bivaly - és kacsanyelv pörköltet főztek, és bizonyosan most is valami magyaros, az Alföldre jellemző ételkülönlegességgel rukkolnak ki.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában