2023.08.21. 16:54
Az Izsáki úti felújítás és egy körözés is szerepel a legolvasottabb cikkeink között
Ismét megnéztük a számokat. Ezekre a cikkekre kattintottak legtöbbet olvasóink az 33. héten.
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.
Augusztus végén adják vissza a forgalomnak Kecskeméten az Izsáki utat és a Dózsa György utat, majdnem teljes egészében.
Ebben az évben már közel 900 közlekedési tábla kihelyezését, cseréjét vagy éppen javítását oldották meg a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. forgalomtechnikai szakemberei. Emellett a nyári időszakban az útburkolati jelek javítását, festését is elvégzik a városban. A napokban pedig kialakították a város első K+R parkolóját is.
A Szentkirály-Lakitelek Hegyközség minden évben, ilyenkor a szüret előtt, határbejárást tart a szőlősgazdákkal együtt, hogy megnézzék milyen termés várható. A legfontosabbról az árakról azonban még semmit sem tudnak.
Már csak néhány nap, és ismét közlekedhetünk Kecskeméten, a Dózsa György úton és az Izsáki úton. A nagy volumenű útépítési, felújítási munkálatok jelenlegi helyzetéről Kiss Boglárka, az Építési és Közlekedési Minisztérium vezető kommunikációs munkatársa adott tájékoztatást a Gong Rádió Téma műsorában.