Ünnep

2023.08.14. 19:30

70 éves a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér

Fennállásának 70 évfordulóját ünnepelte vasárnap a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér. A szervezet nem csak a sportok terén elért eredményeiről vált ismertté, hanem az ott kialakult közösségi erőről is.

Orosz Fanni Flóra

Illusztráció

Fotó: Kecskeméti Spartacus

Augusztus. 13-án vasárnap a Bajor Étterem és Vendégházban ünnepelte az egyesület a 70. Évfordulóját. Az egyesület 1953-ban Vörös Meteor néven alakult meg, majd 1967-ben a Kecskeméti Spartacus Sportkör lett a jogutódja. Hosszú ideig több sportággal foglalkozott a sportkör, melyek közé a súlyemelés is tartozott; többek között itt bontogatta szárnyait az Olimpiai ezüstérmes Messzi István, aki sajnos tragikus autóbaleset áldozata lett. Sakk, természetjárás is helyet kapott az asztalitenisz mellett.

Azóta már mintegy 22 éve kizárólag asztalitenisz sportággal foglalkozik a sportkör. A klubnál megalakulásától kezdve a női és férfi szakág egymás mellett működött. 

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény, ahol Farkas Zoltán tiszteletbeli elnök köszöntötte a résztvevőket majd Kiss Dániel az egyesület új elnöke folytatta beszédét. Megemlékeztek a sportkör két fontos személyéről, akik a közelmúltban távoztak tőlük. Ezt követte az elismerések kiosztása kiemelkedő versenyzőiknek, edzőiknek, és akik nélkül nem létezne a Spartacus. Majd egy koccintással köszöntötték a 70 évfordulót, ezt egy könnyed vacsora és múltidézés követett. A rendezvényen részt vett a város alpolgármestere Falu György, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit kft ügyvezetője és egyben a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) elnökségi tagja Ivkovicsné Béres Tímea.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában