Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület

2023.05.27. 14:23

Tudásukról adtak számot a szabadszállási néptáncosok – galériával

Nagy érdeklődés kísérte idén is a szabadszállási Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület évzáró gáláját. A pénteki rendezvénynek a helyi közösségi ház adott helyet.

Gulyás Sándor

A táncosok műsorát vastapssal jutalmazta a közönség

Fotó: Somogyi György

Az évzáró gálát Hofmaiszter Anikó művészeti vezető nyitotta meg, aki az elmúlt időszak történéseiről és eredményeiről beszélt köszöntőjében.

– Az idei év sem kímélt bennünket, hiszen ahogy mindenkit, az Ezüst Kopogókat is újabb megoldandó feladatok elé állította a gazdasági válság. A közösségi ház bezárása után a helyi általános iskola, az óvoda, majd a református egyházközösség biztosított helyet próbáinknak. A tanévben megannyi felkérésnek tettünk eleget, többek között a szüreti felvonuláson Szabadszálláson, szerepeltünk a szüreti napon, Solton és Kunszentmiklóson, a Szentmiklósi napokon. Az időseknek adhattunk műsort Fülöpházán, Szabadszálláson, Kunadacson, márciusban pedig részt vettünk a Petőfi 200 emlékév kapcsán megrendezett előadás sorozaton – sorolta Hofmaiszter Anikó.

A csoportok nagy lelkesedéssel készülnek egy-egy fellépésre, ebben a tanévben is tanultak új koreográfiákat. A nagyobbak rábaközi, szatmári, moldvai táncokat a legkisebbek körjátékokat, játékfűzéseket sajátítottak el, hagyományos népdalokat tanultak meg. Ezekből kapott ízelítőt pénteken a közönség.

Holczmann Mihály, az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület elnökének üzentét Süveges-Holczmann Andrea tolmácsolta.  

– Az elmúlt évben szűkösebb anyagi lehetőségeink voltak. A Csóri Sándor Néptánc pályázaton 300 ezer, a Nemzeti Együttműködési Alaptól 150 ezer, míg a helyi önkormányzattól 120 ezer forint támogatást kaptunk. A rendelkezésre álló keretből fizettük a solti szüreti felvonulásra az utazás költségeit, a karácsonyi programra a szerény vendéglátást. Népviseleti kellékeket vásároltunk, a téli időszakban terembérletet fizettünk és egyéb más működési költségre költöttünk. Az egyesület jövőben is azon munkálkodik, hogy segítsük táncosainkat, hogy minél jobb körülmények között tudjanak próbákat tartani és a fellépésekre felkészülni – fogalmazott levelében az egyesület elnöke, aki egyben köszönetet mondott Hofmaiszter Anikó művészeti vezetőnek munkájáért és türelméért, a szülőknek pedig támogatásukért.

A program zárásaként Hofmaiszter Anikó emléklapokkal jutalmazta a táncosokat. Az örökös tagságot idén Sipos Péter, Puskás Fanni, Puskás Lili, Kusztos Nóra, Papp Réka, Somogyi Anna érdemelte ki. A művészeti vezető külön kiemelte mindazok munkáját, akik hozzájárultak a sikerekhez, megteremtették a működéshez szükséges feltételeket. Az évzáró gála befejezéseként az együttes tagjai együtt énekelték el közös dalukat, az Indulj el egy úton című népdalt.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában