Jubileumi ünnepség

2023.05.26. 21:18

Pünkösdkor ünnepli újratelepülésének 300 éves évfordulóját Harta

A pünkösdi hosszú hétvége kiváló alkalom arra, hogy a hartaiak méltó módon emlékezzenek őseikre, ünnepeljék a nagyközség svábokkal történő benépesítésének 300. évfordulóját. Az egész éven át zajló ünnepségsorozat kezdő, egyben vélhetően csúcspontja lesz a háromnapos, pünkösdi 300 éves jubileumi ünnepség, amelyre százakat várnak a településre.

Zsiga Ferenc

Fotó: Tapodi Kálmán

A jubileumi eseménysor időzítésének egyik legfőbb indoka, hogy az egykor betelepült svábok és mai utódaik evangélikus vallásúak, náluk pedig az egyik legfőbb egyházi ünnep a Pünkösd. Az ünnep utolsó napján „Őseink Útján” címmel hajókirándulás is indul a Passau-Kalocsa útvonalon. A résztvevők az egykor Hartára betelepülők útját járják végig. Az érdeklődők a passaui kikötőhöz busszal érkeznek majd. Jóllehet a területet birtokló Ráday Pál gróffal a befogadói szerződést csak 1724 júniusában írták alá, az egyházi anyakönyvek tanúsága szerint több család már az előző évben megérkezett Hartára, így akárcsak a 250. évforduló esetében, most is a ’23-as évhez viszonyítva jelöltük ki a jubileumi évet – mondta el Dollenstein László polgármester, aki az évforduló kapcsán tervezett programsorozatról videóüzenetben is tájékoztatott. 
Az önkormányzat tervei szerint idén a község valamennyi nagyobb rendezvényen megemlékeznek a jeles évfordulóról, de Pünkösdkor, az ünnep mindhárom napján kiemelt szerephez jut a 300 éves évforduló, amelynek megrendezésére minden korábbinál nagyobb energiát és anyagi forrásokat mozgósítottak.

Az ünnepségsorozat május 26-án, 17:00 órakor kezdődik a Ráday Pál emlékparkban. A parki sétány és emlékmű avatóját 18 órakor tartják. A művelődési ház udvarán 20 órakor kezdődik Lohr Kapelle szabadtéri koncertje.

Május 27-én, 9:45-től az evangélikus templomban német nyelvű istentiszteletet tartanak. Délelőtt a mecseknádasdi Alte Kameraden Blaskapelle ad térzenét. A falunapot is szombaton tartják, melynek keretében az önkormányzat tanácskozó termében falutörténeti filmvetítés lesz egész nap. Kiállítások nyílnak az imaházban, a művelődési házban, a Hajós Múzeumban, a faluházban, és a kézműves közösségpontban.

A forgatagban bemutatót és kézműves foglalkozásokat tart a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület és hartai árusok is kínálják portékáikat. A faluház udvarán a civil egyesületek közreműködésével bográcsos ételek: birkapörkölt, marhapörkölt, kakaspörkölt, csülkös hagymásbab, palacsinta, pacal, vaddisznópörkölt készül, amelyekből ebédet választhatnak maguknak a betérők.

A Templom utcai színpadon kulturális műsorok sokasága közül lehet választani. Fellépnek az „Örökifjak” táncosai, az Alte Kameraden Blaskapelle, a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület és a Werischwarer Heimatwerk.

András Kata hartai népviseleti ruhabemutatója 16 órakor  kezdődik, majd a hartai 6.a osztályosok mutatják be műsorukat. A Borvirág Néptáncosok is színpadra állnak az utcabállal záruló napon.

Május 28-án, vasárnap 9:45-kor az evangélikus templomban istentiszteletet tartanak a Ráday Kamarakórus fellépésével. A faluház udvarán 13 órakor kezdődnek a gyermeknapi programok. A Templom utcában 16 órától, 300 táncos gyermek köszönti műsorával a 300 éves települést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában