Örök élmény

2023.05.02. 17:20

Majsai birsalmasajtot kapott ajándékba Ferenc pápa

Saját kertjük gyümölcséből, saját kézzel készítette azt a birsalmasajtot Klucsó Sándor és felesége, Anikó, amivel megajándékozták Ferenc pápát. A szentatya cserébe egy rózsafüzért adott a majsai önkénteseknek, akik két napon át vettek részt a pápalátogatás lebonyolításában.

Tapodi Kálmán

Klucsó Sándor és felesége Anikó, a becses ereklyével a pápai mise oltára előtt

Fotó: Farkas Diana

A csodálatos és örök élményt jelentő történetnek voltak előzményei, de arra a Klucsó házaspár sem gondolt, hogy ilyen örömteli sikerrel végződik a birsalmasajtos ajándékozás.

Klucsó Sándor már két éve, Ferenc pápa előző magyarországi látogatásakor is önkéntesként vett részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, melynek zárómiséjét a pápa celebrálta a Hősök terén. Az önkéntességre idén sikerült rábeszélni a feleségét, aki szintén vállalta a kora hajnali keléseket, mert múlt szombaton és vasárnap is autóval tették meg az utat kiskunmajsai otthonukból.

– Szombaton este született meg a gondolat, hogy vigyünk magunkkal birsalmasajtot, ami a pápa egyik kedvelt csemegéje. Korábban a világhálón sokat olvastam Ferenc pápáról, a szokásairól, melyik sportágakat, zenéket kedveli, és ott leltem rá, hogy a „membrillo”, azaz a birsalmasajt, pontosabban a birsalmalekvár az egyik kedvence – mesélte Klucsó Sándor, aki a majsai járási hivatal munkatársa, a helyi katolikus egyházközségben pedig a világi elnök tisztjét tölti be.

A szentatya cserébe egy rózsafüzért adott a majsai önkénteseknek, akik két napon át vettek részt a pápalátogatás lebonyolításában.
Fotó: Tapodi Kálmán

Az ajándékozás-ötletének valóra váltásában egy másik történet erősítette meg a majsai házaspárt.

– A budapesti Szabadság téren látható egy kiállítás, melyen a híres magyarországi templomok egy-egy fényképét állították ki. Volt egy felvétel a kalocsai főszékesegyház belsőjéről is, ahol a mostani majsai káplán, Kullai Attila áll egy püspök mellett a szentmisén. Mindezt lefotóztam a telefonommal és elküldtem Kullai atyának. Ő pedig este küldött nekem egy felvételt arról, amikor a Papp László Sportarénában pileólust, azaz sapkát cserélt a pápával. No, ekkor döntöttük el, hogy lesz, ami lesz, a birsalmasajtot elvisszük a pápának. Lekvárt nem lehetett, mert üveget nem vihettünk volna a rendezvények helyszínére. Fogtam egy A/4-es lapot, alkoholos filccel ráírtam, hogy „membrillo”, és a többi az isteni ajándék, hogy odajutottunk a pápai mobil közelébe, amikor megérkezett a Kossuth térhez – elevenítette fel a hatalmas lelki töltetet adó találkozást Klucsó Sándor, aki arról is mesélt, hogy miként jutott el a birsalmasajt a pápát szállító Fiat 500-as autóba.

Fotó: Tapodi Kálmán

– Magasra tartottam a lapot és kiabáltam a pápa felé, hogy „Francesco! Francesco!” A szentatya mielőtt fellépett a pápai mobilra, odamutatott felénk és hozzánk küldte az egyik kísérőjét, aki elvitte a birsalmasajtot, megmutatta a pápának, aki egy rózsafüzért küldött nekünk. Azt is láttuk, amikor a pápát szállító személygépkocsi jobb oldali első ülésére elhelyezték az ajándékunkat, ami így biztosan eljutott a szentatyához, és reméljük, hogy ízlik neki  – mondta el Klucsó Sándor, aki elárulta, hogy családjának megbecsült kincse lesz a lelki erőt adó rózsafüzér, amit édesanyjának is átad majd imádkozásra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában