Tovább folytatják a munkát

2023.03.23. 07:00

Protestáns műhelyt hoznak létre Bács-Kiskunban

A Kereszténydemokrata Néppárt Protestáns Műhelye új lendületet vett, ugyanis a már évtizedekkel ezelőtt megkezdett munkát most tovább folytatják, azonban ezúttal minden vármegyében szeretnének létrehozni műhelyeket.

Lizik-Varga Katalin

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

Bács-Kiskun vármegyében Varga László nyugalmazott református lelkipásztor vezeti majd az induló műhely munkáját. A Protestáns Műhely megalakulásától kezdve a megyén belül önállóan működik majd. 

– Fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni azt, hogy mi az egyház küldetése a társadalom felé – mondta Varga László nyugalmazott református lelkipásztor. Hozzátette, hogy azt tervezi, hogy az egyik tanulmányi munka során a tíz parancsolat társadalmi hatásait és következményeit fogják megvizsgálni. 

– Az induló műhely munkájába bárki becsatlakozhat. A részvételhez nem kötelező a párttagság, csupán csak az elkötelezettség fontos – hangsúlyozta a nyugalmazott lelkész. 

Aki szívesen részt venne a munkában, nevének, felekezeti hovatartozásának és a telefonszámának megadásával az alábbi e-mail-címen jelentkezhet: [email protected].

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában