Koszorúzással emlékeztek II. Rákóczi Ferencre – galériával

Köszöntő beszédében Székelyné Kőrösi Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke kifejtette: az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharc nyolc esztendeje nehéz időszakot jelentett Kecskemét és a mellékhadszíntér szerepét betöltő Duna-Tisza köze számára. Bár a kurucok mozgalma lelkesedésre talált, a kötelezően kirótt katonai terhek egyre jobban kimerítették a város anyagi erejét. 1703 őszén például Rákóczi 600 posztóköpönyeget kért Kecskeméttől, valamint a szolnoki várőrség teljes felruházását, a vár erődítéséhez gyalogos és szekeres munkát; továbbá lovakat, katonai felszereléseket, és az 1703 őszétől itt tartózkodó kuruc hadak élelmezését. 

A következő esztendőben a Duna-Tisza közén elpusztult falvak megmaradt lakossága is Kecskeméten talált menedéket. Mint korábban a török alóli felszabadító háborúk alatt, Kecskemét most is két tűz között volt, a kuruc és a labanc területek határán - mondta a muzeológus egyesületi elnök.

Székelyné Kőrösi Ilona elmondta, hogy a várost ért legnagyobb csapás az 1707. április 3-ra virradó éjszakai rác támadás volt, amely után csaknem 400 halott maradt, a várost kirabolták és felgyújtották, a jószágállományt elhajtották, 155 férfit és nőt fogolyként elhurcoltak. A bácskai rácok Kecskemét feldúlásával és a környékbeli portyázásokkal bosszulták meg a kuruc hadvezér, Károlyi Sándor ellenük folytatott tavaszi hadjáratát. A kuruc felkelők hadai 1710-ben az egész Duna-Tisza közéről kivonultak és helyüket a császáriak foglalták el. Kecskemét számára a szabadságharc eseménysorozata 1710 decemberében a kuruc katonák leszerelésével  fejeződött be.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a szabadságharc mindennapos megpróbáltatásainak ellenére a bujdosó fejedelem alakja néhány évtized alatt a függetlenség és szabadság jelképévé nemesedett. Nemzeti szimbólum, az ellenzékiség és a nemzeti érzés kifejezője lett a Rákóczi-nóta, csakúgy, mint a hangszerek közül a tárogató.

II. Rákóczi Ferenc hivatalos kultusza a 19. század utolsó évtizedeiben, a kiegyezés után erősödött meg, párhuzamosan a 48-as kultusz és a nemzeti érzelmek kifejezésének látványos megnyilvánulásaival. A kultusz virágkora a 20. század első évtizedéhez köthető, amikor 1903-ban a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 200. évfordulóját, majd 1906-ban Rákóczi hamvainak hazahozatalát ünnepelte az ország.

1906-ban még úgy tervezték, hogy 1909 nyarán, a Kecskeméten rendezendő Országos Dalosünnep idején már állni fog a Rákóczi úton Rákóczi Ferenc fejedelem lovasszobra, a Lechner Ödön által tervezett víztoronnyal együtt. A földrengés és a háborús évek azonban meghiúsították ezt a nagyszabású tervet.  Az első világháborút követően újabb Rákóczi-ünnepségekre került sor Kecskeméten is; 1926-ban a fejedelem születésének 250. évfordulóján, majd az 1935-ös Rákóczi-év keretében, amikor halálának 200. évfordulójára emlékeztek.

Kenyeres Dénes nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület kecskeméti csoportjának elnöke megemlékező beszédében elmondta, hogy a fejedelem hatalmas vagyona ellenére nem annak élvezetének szentelte magát, hanem nemzetben gondolkodott és a szabadság ügye mellé állt. Ezért bátran lehet a 18. század Széchenyijének nevezni. Ezt követően felolvasta Petőfi Sándor Rákóczi című versét, majd koszorúzással zárult a megemlékezés.