Szűrőprogram

2023.03.03. 06:50

A prosztatarák megelőzése a célja a halasi munkacsoportnak

A prosztatarák évente közel másfél ezer ember életét követeli, és már a negyvenes éveikben járó férfiakat sújtó halálokok között is megjelenik. A halasi kórház szakdolgozóiból álló munkacsoport egy nyolc településre kiterjedő szűrőprogramot indítana ezer páciens részvételével a Richter Anna Díj pályázat keretében.

Pozsgai Ákos

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház

Fotó: Pozsgai Ákos

A 45 év feletti férfiaknak mindössze 30 százaléka járt legalább egyszer urológiai szűrővizsgálaton, de a nagyobb kockázatnak kitett 50 év felettieknek is csak mintegy fele. Molnár Henriett, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház urológia osztályának osztályvezető főnővére és az általa vezetett munkacsoport erre a sürgető problémára keresi a megoldást. Az egészségügyi szakdolgozókból álló munkacsoport célja, hogy ezer, 50 és 70 év közötti férfi PSA (prosztata specifikus antigén) vérvételét és urológiai ultrahangvizsgálatát kezdeményezik Bács-Kiskun vármegyében, összesen nyolc településen. A pácienseket a háziorvosaik segítségével szólítanák meg személyesen, valamint névre szóló postai meghívóval ösztönöznék a szűrésben való részvételre.

Dr. Molnár Sándor osztályvezető főorvos és a többi orvos szaktudásukkal, munkájukkal is támogatják a kezdeményezést, hiszen a bizalmi kapcsolat kialakításával és a korai betegségfelismeréssel az eddigi statisztikák javíthatók, a férfiak élettartama meghosszabbítható. 

Az osztályvezető főorvos szerint a hangsúly a fájdalommentes szűrésen van, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a férfiak jóval kevesebben vesznek részt a megelőző szűrővizsgálatokon, mint a nők.

A szűrőprogram megvalósításához a munkacsoport nevezett a Richter Anna Díj pályázaton, amelyen az orvos, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, gyógyszerész és junior kategória zsűridíjasai mellett az online szavazáson elnyerhető közönségdíj nyertese is Richter Anna Díjban részesül, a hozzá járó négymillió forint támogatással együtt.

Szavazni az egészségügyi szakdolgozó kategóriában induló halasi munkacsoport pályázatára a www.richterannadij.hu oldalon lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában