Vidékfejlesztési Program

2023.02.12. 07:00

800 méter külterületi út újulhat meg Kunfehértón

A Vidékfejlesztési Program keretében a helyi közutak fejlesztésére nyújtott be pályázatot a kunfehértói önkormányzat, és nyert 74 millió forintot. Az elnyert támogatásból az Iskola utca végétől a volt termelőszövetkezetig vezető, mintegy nyolcszáz méter hosszú útszakasz épülhet meg – közölte Huszár Zoltán polgármester.

Pozsgai Ákos

Forrás: shutterstock.com / Illusztráció

Fotó:

A tervezett nyolc útépítésből, illetve útfelújításból mára hat útszakasz – a Bem utca, a Liget köz, az Erdei tér, a Széchenyi utca, a Hunyadi utca és a Parceli út – elkészült. A Rákóczi utca és a termelőszövetkezetig vezető útszakasz van csak hátra, utóbbi felújítására a mostani pályázati forrásnak köszönhetően hamarosan sor kerülhet.

Huszár Zoltán polgármester elmondta, hogy az elnyert 74 milliós összeg a beruházás 95 százalékát fedezi, a fennmaradó részt, 3,8 millió forintot az önkormányzat saját forrásból biztosítja, a tervek szerint a kivitelezési munkálatok még az idén elkezdődhetnek.

A legforgalmasabb Rákóczi utca, amely egyben a falu fő utcája is, szintén felújításra szorul. A kész kiviteli tervek már elkészültek, az önkormányzat más kormányzati pályázatokon remél rá forrást – tette hozzá a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában