Nyári szünidő

2022.07.19. 17:42

Sok élménnyel gazdagodtak a gyerekek a városföldi kalandtáborban

A művelődési házban ebben a hónapban több tábort is tartanak a gyerekeknek. Tóthné Vén Nikolett intézményvezető és csapata olyan programokat állított össze, mely garantáltan kedves élményekkel ajándékozza meg a táborozókat.

Sebestyén Hajnalka

Nagyon élvezték a gyerekek a közös kerékpártúrát

Fotós: Beküldött fotó

A kalandtábor idején mindennap más és más témában szervetek kalandokat számukra. Agyagozás technikával Trungel Aranka vezetésével a gyerekek szélcsengőt készítettek, amelyet kiégetve a tábor végén hazavihettek. Volt sorverseny, ahol ügyességi játékokkal mérették meg magukat a táborozók. A festés témakörét is körbejárták, Keleti Mária irányításával tengerparti tájképet festettek.

A kirándulás sem maradt el, az úti cél a felsőlajosi Magán Zoo volt. Mindenki nagyon élvezte a látogatást, a gyerekek megismerkedhettek sok olyan állattal is, amit eddig csak fényképen láthattak.

Hatalmas kalandként éltek meg a közös kerékpártúrát a Szélmalom csárdáig. Még a legkisebb táborozók is sikeresen teljesítették a 18 kilométer távolságot. Miután visszaértek, egy óriási homokvárat építettek közösen a község játszóterén, majd kincskeresés és kincsmosás várt a gyerekekre.

A kerékpár nemcsak a túra idejére került elő. Minden délelőtt a reggelit követően biciklizéssel indították a napot. Délutánonként pedig lehetőségük volt a táborozóknak számháborúzni, lézerharcolni, trambulinozni, csocsózni és biliárdozni, valamint kézműveskedni. Készítettek ajtódíszt, gyöngyöt fűztek, papírgurigából nyuszit kreáltak.

A kalandtábor zárásaként megnéztek közösen egy videót, melynek anyagát a kalandtábor során készült fotókból válogatták össze. A végén mindenki élményekkel telve, kellemesen elfáradva tért haza. Jövő héten sporttábort tartanak, melyet szintén nagyon várnak már a táborozó gyerekek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában