Hamvas rétihéjákat figyeltek a terepen a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai

A tapasztalatokat később felhasználva könnyebben lehet majd értelmezni a máshol megfigyelt egyedek viselkedését, így hamarabb fény derülhet arra is, ha egy területen új, eddig nem detektált fészkelés történik – olvasható KNPI honlapján közzétett beszámolóból.

 A fokozottan védett hamvas rétihéja (Circus pygargus) a nyílt, mozaikos élőhelyek, gyepek és szántóterületek ragadozó madara. Országosan mintegy 70 párt ismernek, de valós állományuk ennél magasabb lehet, nagy részük (40-50 pár) a Kiskunságban él.

Míg a kecses röptű hím világos hamuszürke színe nem tipikus ragadozó megjelenést kölcsönöz a madárnak, addig a tojó alapvetően barnás színezetű. Ez az ivari kétalakúság (szexuális dimorfizmus) nem a véletlen műve, hanem a sikeres költés záloga. A faj ugyanis a talajon fészkel, így a kotló tojó megfelelő álcázása egyben a fészek elrejtését is eredményezi.

A szinte tökéletes rejtés ellenére a sűrű, sásos növényzetbe vagy a különféle termesztett növénykultúrákba (gabonafélék, lucerna, borsó, stb.) épült fészkek gyakran esnek a mezőgazdasági munkák vagy a ragadozók áldozatává, így csak kevés pár tud ténylegesen fiókát nevelni. 

Kedvelt költőhelyei térségünkben az üde, magas füvű turjánok zsombék- és magassásosai, valamint télisásosok.

A hamvas rétihéják fészkelésének felmérését erősen megnehezíti a rejtett életmódja. Tavaszi nászrepülése során még könnyen megfigyelhető, amint a párok a magasból gyors keringésekkel alázuhannak, vagy a levegőben a hím az udvarlás részeként táplálékot dob át a tojónak, ám a fészeképítés után hamar lecsökken látványos aktivitásuk. Ilyenkor főként csak a táplálékért járó hím látható.

Felismerve a faj védelmének problémáját és a rejtett életmódból adódó nehézségeket, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2016 óta célirányos felméréseket végez Turny Zoltán bevonásával az ismert, de kevés adattal rendelkező tradicionális költőhelyek alaposabb feltárása érdekében.

– Az elmúlt években sok egyéb hasznos megfigyelés mellett egy rendkívül összetett és időigényes feladat eredményeként meghatároztuk a legjelentősebb költőterületeket, és az ott tapasztalt főbb veszélyeztető tényezőket. 

Az új előfordulási és fészkelési helyek megtalálásával a faj kiskunsági helyzete lépésről lépésre kezdett kirajzolódni, és a korábban csak sejtett költőhelyek állapotáról fokozatosan tisztult a kép 

– számolt be a KNPI oldalán Turny Zoltán.

Az eredményekből tisztán látszik, hogy a Felső-Kiskunság pusztáin és turjánosaiban, a Kiskunsági és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területének határán koncentrálódik az egyik legerősebb hazai állomány, emiatt a faj védelmében nagy szerep hárul a két érintett igazgatóságra.

A róka, az aranysakál és a vaddisznó is veszélyt jelent a fiókákra

A KNPI oldalán közzétettek szerint az is nyilvánvalóvá vált, hogy a több éve nem kezelt akár már cserjésedő lápterületeken és mocsárréteken költ leggyakrabban a hamvas rétihéja, emellett jól bevált fészkelőhelyeire rendszeresen visszatér, így a védelmi intézkedések jól meghatározható helyeken összpontosíthatók. A költőhelyek változó tulajdonviszonyai, az alulkezelt területek támogathatóságának hiánya, az egyre szárazodó élőhelyek, a nem megfelelő élőhely-kezelés, valamint a tojásokra és fiókákra veszélyt jelentő fajok (vörös róka, aranysakál, vaddisznó) erősödő állományai a rétihéják költési sikerét gyakran negatívan befolyásolják. Mindemellett joggal bízhatunk abban, hogy a tradicionális költőhelyekre összpontosított védelmi intézkedések sikeres megvalósítása komoly segítség lehet az itteni állomány megőrzéséhez.