Galériával

2022.06.24. 06:50

Elkészült az összekötő út felújított szakasza Katymárnál

Csütörtökön tartották meg a Bácsalmást és Bácsborsódot összekötő 5508-as számú út átadását Katymáron. A beruházás összköltsége 106,2 millió forint volt, melyet a Magyar Falu Program támogatott.

Márton Anna

Rácz Tibor, Zsigó Róbert és Vuity József vágta át tegnap a nemzeti színű szalagot a felújított útszakasznál.

Fotó: Márton Anna

Az átadási eseményt a községházán tartották, ahol dr. Vuity József jegyző fogadta Zsigó Róbertet, Baja és térsége országgyűlési képviselőjét. Dr. Vuity József kiemelte, hogy a kivitelezők minőségi munkát végeztek a felújítás során. Remélik, hogy mielőbb folytatják majd az útfelújítást Bácsalmás irányába, az elágazásig, de egy-két éven belül a további útépítés is megtörténik. 

A kormány egyik legfontosabb célja az volt az elmúlt időszakban, hogy fejlessze a településeket, leginkább a kistelepüléseket – emelte ki köszöntőjében Zsigó Róbert. 

– Tesszük ezt azért, hogy lehetőleg ezeken a településeken is megfelelő színvonalon tudják igénybe venni az ott élők az állam, illetve az önkormányzat által nyújtott szolgáltatásokat. Más szóval azért, hogy ezeken a településeken is jó legyen élni. Nagyon sok feladatunk van még, amit el kell végezni, de azt gondolom, hogy az elmúlt esztendőkben a kormány amit meg tudott tenni azért, hogy Katymár fejlődni tudjon, azt megtette. Csak két programot emelnék ki: az egyik a Magyar Falu Program, ami kifejezetten az ötezer fő alatti települések fejlesztésére szolgál, a másik pedig a Belügyminisztérium által minden esztendőbe kiírt pályázat, ami az önkormányzat kötelező feladataihoz kapcsolódik. A Magyar Falu Programban a katymári önkormányzat eddig közel 123 millió forintot nyert az óvodával kapcsolatos felújításokra, a játszótérre, a járdákra és a temető rendbetételére. A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton közel 50 millió forintot nyert Katymár, ezt a védőnői szolgálat épületének rendbetételére fordították. Emellett pedig a közkonyha felújítása is készül, erre kétszer sikerült nyernie az önkormányzatnak forrást. Azért dolgoztunk, hogy Katymárt könnyebb legyen megközelíteni, illetve a katymáriak is biztonságosabb utakon tudjanak közlekedni – sorolta a honatya. 

Elhangzott, hogy 2018 őszén adták át a Bácsborsód és Katymár közötti közel kilenc kilométeres útszakaszt, és akkor volt szó arról, hogy a Bácsborsód és Bácsbokod közötti szakasz megújul, aminek szintén elindult az előkészítése, illetve az elágazástól a Madaras felé tartó szakaszt is meg fogják építeni. 

Zsigó Róbert elmondta, hogy folytatják a fejlesztéseket a vidéki településeken, de érezhető, hogy különleges időket élünk. 

– Veszélyekkel teli korban élünk. Nemrég győztük le a koronavírus-járványt, nem volt egyszerű sem egészségügyi, sem gazdasági szempontból. Bár egyes szakemberek szerint még nincs vége a járványnak. A szomszédunkban egy hosszan elhúzódó háború van, ennek következtében pedig energiaválság alakult ki. Tehát nagyon sok olyan hatás éri a magyar gazdaságot, ami nem kedvező. Mindenképpen szeretnénk megvédeni Magyarország békéjét és biztonságát, illetve a magyar családok biztonságát. Amennyi pénzünk emellett jut arra, hogy tovább folytassuk a fejlesztéseket, azt azokra fogjuk fordítani – fogalmazott Zsigó Róbert. 

A közút részéről Rácz Tibor üzemeltetési és fenntartási osztályvezető vett részt az eseményen, és ismertette a műszaki adatokat. 

Az út felújítása 1545 méter hosszban történt meg, a burkolat szélessége 6,74 méter. A burkolatépítésen túl az árkok tisztítása, valamint a padkák javítása, a burkolatjelfestések és az útcsatlakozások, kapubejárók kialakítása is megtörtént. 

Az eseményen a helyi nyugdíjasklub Dalárda csoportja dalcsokrot adott elő, és egy diáklány verset szavalt. A kulturális műsor után a szalagátvágásra kisétáltak a résztvevők a közeli útszakaszhoz. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában