Piac

2022.02.08. 07:00

Olcsó marad Kalocsán a közterület-használat

Bár a városatyák között nem talált osztatlan egyetértésre, az önkormányzat változatlanul hagyja a polgármesteri rendelettel tavaly lecsökkentett, mozgóboltok számára megállapított közterület-használati díj mértékét. A négyzetméterenként napi 137 forintos árat 2020-ban emelte 550 forintra a város, de a később kitört járvány miatt piaci szereplők kérték az intézkedés felülvizsgálatát.

Gábor János

A csarnokban magasabb a napidíj, mint a közterületen Fotó: Gábor János

A problémájukra 2021-ben polgármesteri rendelettel, de a képviselők tudomásul vételével született ideiglenes megoldás: dr. Filvig Géza városvezető a korábbi napidíjat állította vissza, azzal a feltétellel, hogy azt a korlátozások után a városatyák rögzíthetik. A közterület-használatból származó bevételek visszaesését látva Király Róbert azt javasolta, hogy a veszélyhelyzet végéig maradjon a 137 forint, de utána mindenképpen emeljenek rajta, és visszautasította a polgármester célzását arra, hogy ezt egy minden hétköznapon működő mobil pékáru-kereskedő cég ellehetetlenítéséért kéri.

Dr. Vincze András jelezte: az általa vezetett jogi és ügyrendi bizottságon nem ment át az a módosító javaslata, ami 300 forintos díjat állapított volna meg. A jelenlegi összeget továbbra is alacsonynak tartja, és igazságtalannak érzi, főleg azokkal szemben, akik a Búzapiac téri piaccsarnokban közel négyszer ennyit fizetnek (ezt egy hírportálunknak nyilatkozó őstermelő is megerősítette: a körülbelül egy négyzetméteres asztalok napidíja jelenleg 510 forint). Hozzátette: ha az 550 forint egyelőre soknak is tűnik, valamekkora mértékű emelés időszerű lenne. Filvig Géza ellenérvként vetette fel, hogy a politikai pártok meg húsz forintot fizetnek, mire Szabó Balázs képviselő arra hívta fel a figyelmét, hogy ez igaz, de ők bevételt sem realizálnak.

A polgármester összegezve elismerte: több sebből vérzik a város közterület-használati rendelete, és a húsz, illetve 137 forintos árat is nonszensznek nevezve kérte, hogy most senki ne indítson licitet. Azt javasolta, hogy a grémium hagyja meg a jelenlegi napidíjakat a veszélyhelyzet várhatóan június 30-ai lezárásáig, majd a város alakítson ki egy új rendeletet, amiben a piaci viszonyoknak megfelelő árakat állapít meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában