Beruházás

2022.02.26. 07:00

Megkezdődött a pirtói óvoda kibővítése

Új helyiségekkel bővítik a Vackor Óvodát, az épület hamarosan új tetőt is kap a Magyar Falu Program pályázatán nyert 28,6 millió forintból.

Pozsgai Ákos

– Az építkezés már megkezdődött, sőt, az új épületrész falai is állnak, ahol egy irodahelyiség, vizesblokkok, valamint egy pelenkázó is helyet kap. Az elkövetkezendő hónapokban új tető kerül az intézményre, a régi tetőszerkezetet visszabontják és az új épületszárnnyal egybeépítve készül el az épület új tetőszerkezete – tudatta Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere. 

A falu vezetője bízik abban, hogy a jelenleg 24 fős összevont óvodai csoport létszáma a fejlesztéseknek köszönhetően tovább bővül majd. Azon túl, hogy egyre több család vállal gyermeket, és a környező településekről is egyre többen költöznek a faluba, azt reméli Nagy Ferenc, hogy a családok a pirtói óvodát választják a környező városok óvodái helyett. 

Az átépítés a tervek szerint szeptemberre készül el, így az új óvodai tanévet a gyerekek már a megújult intézményben kezdhetik el. 

A polgármester szólt arról is, hogy lassan időszerűvé válik a helyi iskola és az önkormányzati szolgálati lakás tetőszerkezetének a felújítása is, amihez szintén pályázati úton szeretné az önkormányzat a szükséges anyagi forrást előteremteni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában