Díjat kapott a kecskeméti oboaművész

– Meglepte a díj? 

– kérdeztük elsőként Szabó-Földes Mónikától. – Annyit tudtam, hogy bekerültem a finisbe, azaz azon három művész közé, akik közül az egyik megkapja a díjat. Már ennek is nagyon örültem, ráadásul pont Szilveszter napján tudtam meg, így duplán ünnepeltünk este. Majd másnap az Újévi koncerten, amikor elhangzott a nevem, hatalmas örömet és elismerést éreztem. Két éve csatlakoztam a zenekarhoz, melynek tagjai azonnal maguk közé fogadtak, segítettek a beilleszkedésbe. A díjátadáskor is éreztem, szívből örülnek az elismerésemnek, a sikeremnek. Bízom benne, hogy a közeljövőben a zenekart hivatásos szintre emelik. Megérdemelné a csapat. 

– Honnak érkezett a zenekarhoz? 

– Tiszatenyői voltam, 2019-ben férjemmel és kislányommal Szolnokról költöztünk Kecskemétre, többek között azért, hogy a férjemnek ne kelljen annyit ingáznia a munkahelyére, a Mercedes gyárba. Én először az M. Bodon Pál zeneiskolában tanítottam, majd 2020 szeptemberétől a Kodály Iskolában. A zenekarban és az iskolában is nagyon jól érzem magam, nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt mindkét helyen. Úgy érzem, jó döntést hoztunk, amikor Kecskemétre költöztünk. 

– Miért pont az oboára esett gyermekként a választása? 

– Színésznek készültem, szerettem énekelni és szerepelni. Szüleim elég későn, 12 évesen írattak be zeneiskolába, ahol nem volt ének szak. Azzal biztattak, hogy a szolfézsórákon majd énekelhetek, ha választok egy hangszert. Két hangszert ajánlottak fel: az oboát és a csellót. Mivel az oboának nem volt nagy súlya, azt választottam, hiszen busszal jártam át Törökszentmiklósra az órákra. Fél év után kiderült, hogy nagyon muzikális vagyok, és érdemes lenne komolyan elgondolkoznom a zenei pályán. Így tettem le a színészetről és az éneklésről. 

– Miért pont az oboára esett gyermekként a választása? 

– Színésznek készültem, szerettem énekelni és szerepelni. Szüleim elég későn, 12 évesen írattak be zeneiskolába, ahol nem volt ének szak. Azzal biztattak, hogy a szolfézsórákon majd énekelhetek, ha választok egy hangszert. Két hangszert ajánlottak fel: az oboát és a csellót. Mivel az oboának nem volt nagy súlya, azt választottam, hiszen busszal jártam át Törökszentmiklósra az órákra. Fél év után kiderült, hogy nagyon muzikális vagyok, és érdemes lenne komolyan elgondolkoznom a zenei pályán. Így tettem le a színészetről és az éneklésről. 

– Merre folytatta tanulmányait? 

– A középiskolai éveimet Budapesten, a Weiner Leó zeneiskolában töltöttem, ahová maximális pontszámmal vettek fel. Biztos voltam benne, hogy bejutok a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, de jött életem első pofonja, mert nem sikerült. Igazságtalannak éreztem a döntést. Végül a Szegedi Tudományegyetem zeneművészeti karának egyetemi tagozatán végeztem oboaművész-tanár szakon. Utólag már örülök, mert egy szeretetteljes közegbe kerültem, ahol senki nem rivalizált a másikkal, mindig segítettük egymást. Ugyanezt érzem most Kecskeméten. 

– Szeret tanítani? 

– Igen, ráadásul a Kodályban nyitott a lehetőség arra, hogy ne csak az alapfokú művészeti oktatásban, hanem a szakgimnáziumban is taníthassak a jövőben. 

– A Szimfonikus Zenekar mellett máshol is játszik? 

– Fantasztikus lehetőségként élem meg, hogy játszhatok még a Katona József Nemzeti Színház zenekarában is, ahol nemcsak oboázom, hanem angolkürtözöm is. Ez azért is áll közel a szívemhez, mivel – ahogyan említettem – gyermekként színésznek készültem, a színpad közelsége az első perctől szívmelengető a számomra. Mindezek mellett a Szegedi Szimfonikusok tagja vagyok, és rendszeresen kisegítek a Madách Színházban is. 

– Vannak kedvenc zeneszerzői? 

– Mindennel, mindenkivel tudok azonosulni. Még azon zeneszerzők műveivel is, akik távolabb állnak tőlem. A próbafolyamatok alatt mindenben megtalálom a szépséget, a szakmai kihívást. 

– A sok fellépés, tanítás mellett marad ideje a családjára? 

– Igyekszem egyensúlyt tartani, melyben nagy segítségemre van a családom. Férjem mellett húgom is sokat segít, mindig van kire bízni kislányomat, Timit. 

– Kislánya örökölte a zenei vénát? 

– Azt korai lenne megmondani, de a művészi hajlamot biztosan. Ha nem veszi észre, hogy figyelem, nagyon jó és magabiztos a mozgása, a ritmusérzéke és szép az énekhangja, a bölcsődében Nótatának hívták, annyit énekelt. Nem fogom rábeszélni a hangszertanulásra, de jövőre szeretném beíratni egy balettiskolába.