Vigyázat

2021.12.23. 15:12

Ballószög és Helvécia között látták a fekete párducot

Csütörtök délután Ballószög és Helvécia között látták az állatot.

Illusztráció/Shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Frissítés (17:07):

A rendőrség és a vadaskert munkatársai befejezték a kutatást. — A keresés során nem bukkantunk a vadmacska jelenlétére utaló nyomokra, és magát az állatot sem találtuk meg — közölte érdeklődésünkre Dabis Krisztina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvívője.

Korábban írtuk:

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Kiskunhalason december elején egy nagytestű macskafélét láttak. Mint, ahogy azt később megtudtuk, valószínűleg egy fekete párduc tűnhetett fel Halas utcáin, amelynek a nyomait nagy erőkkel kutatták. 

Szerdán egy bejelentés alapján a rendőrség és a Kecskeméti Vadaskert munkatársai Kecskeméten keresték az állatot. Kutatásuk során kiderült azonban, hogy valószínűleg nem a vadmacska kószálhatott a megyeszékhelyen.

Mint, ahogy azt Dabis Krisztinától, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvívőjétől megtudtuk, több bejelentés is érkezett a rendőrséghez azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön Ballószög és Helvécia között látták a fekete párducot. A rendőrség több egységgel is a helyszínre vonult és vadaspark munkatársaival együtt keresik az állatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában