2021.09.11. 11:12
Újabb elismerésben részesültek a Turul Koppányok
A Civil Közösségi Szolgáltató Központ rangos kitüntetést adott át a félegyházi íjászoknak.
Kiskunfélegyháza sportéletét színesíti az egyesület
Forrás: Beküldött fotó
A Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület fiatal és idősebb versenyzőinek sikereiről rendszeresen hírt adunk. Ezúttal Dinnyés Gyula elnök egy rangos elismerésről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a napokban az a megtiszteltetés érte az egyesületüket, hogy a Civil Közösségi Szolgáltató Központ elismerő oklevelében részesültek, a „Kétszer ad, aki gyorsan ad” elnevezésű Bács-Kiskun Megyei Civil Díj-átadáson. A díjra 21 jelölés érkezett be, melyek közül végül három szervezet nyerte el az elismerést: az Autista Gyermekekért Egyesület, a Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesülete és a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület.
Ezért az elismerésért az összes Koppány-tag sokat tett: önzetlen közösségi munkájukkal, Kiskunfélegyháza város sportéletének színesítésével, a járvány során tanúsított felelősségteljes magatartásukkal és kitartásukkal, egyéni edzések tartásával a korlátozott időszakban, az egyesület vezetőségének részéről a világjárvány következtében kialakult anyagi forráshiány önerőből történő finanszírozásával.

Fotó: Beküldött fotó